Connect with us

technokrata

Solaris 10 – fényévekre a konkurens operációs rendszer

Dotkom

Solaris 10 – fényévekre a konkurens operációs rendszer

A Solaris 10 operációs rendszernek, valamint a SPARC és x64-es szervereknek köszönhetően a Sun az előző évihez képest 15,8 százalékkal növelte bevételeit.

Az IDC által közzétett negyedéves nemzetközi szerverpiaci jelentése szerint a Sun Microsystems, Inc. teljes szerverpiaci részesedése éves szinten 1,1 pontos növekedést mutat, ami a legmagasabb érték a hat legnagyobb szerverszállító közül. A jelenlegi negyedév már a harmadik, amit a Sun piaci részesedésének növekedésével zár.

A Sun teljes szerverbevételét éves szinten 15,8 százalékkal növelte, ami közel kétszerese a legnagyobb versenytársa növekedési ütemének.

A Sun eredményeinek hátterében elsősorban az UltraSPARC és az x64 alapú Sun Fire szerverek sikere, illetve a Solaris 10 operációs rendszernek a vásárlók körében tapasztalható töretlen népszerűsége áll. A vállalat sikeresen bővítette ügyfélkörét a nagy teljesítményű számítást igénylő és a többrétegű webes rendszerek, illetve a hagyományos ERP, CRM, adattárház és adatbázis-kezelő megoldások terén.

A főbb adatok szerint a Sun piaci részesedése nőtt, míg a HP összesített gyártói részesedése 1,5 ponttal csökkent a szerverpiaci bevételek esetében. A Unix piaci szegmensben a Sun gyártói bevételeinek részesedését 3,6 ponttal növelte, míg a HP ugyanitt 5 pontot veszített. Szintén említést érdemlő, hogy az értékesített egységek darabszámának vonatkozásában az IBM teljes szerverpiaci részesedése 0,2 ponttal csökkent.

John Fowler, a Sun rendszerüzletágának ügyvezető alelnöke egyébként azt nyilatkozta, hogy nemcsak a kiszolgálócsaládnak köszönhetik iparági helyüket, mint mondta: „A Solaris 10-nek eddig még a közelébe sem ért senki.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin