Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pályázati támogatás a kkv-szektornak

Dotkom

Pályázati támogatás a kkv-szektornak

Az ötlettől a megvalósításig.

Gyakori problémája a kis- és középvállalati szektornak, hogy bár minden más vállalkozásnál nagyobb szükségük lenne tőkére fejlesztéseikhez, épp méreteikből adódóan gyakran nincs kellő apparátusuk, szakértelmük a források, pályázatok elkészítéséhez és menedzseléséhez. Európai viszonylatban is újszerűnek számító, ám Magyarországon egészen kivételes konstrukciót dolgozott ki ennek megoldására az IC Bank Zrt., az IQSYS Informatikai Rt. és a Brüsszel Center Magyar Pályázati Tanácsadó Központ Kft., amit a felek szakmai konferencián mutattak be az érdeklődőknek.

„Minden kkv-szektornak szóló konferencián elhangzik, hogy ez a szegmens a gazdaság motorja, támogassuk tőkével, pályázatokkal, hitelekkel. Ugyanakkor arról a legritkább esetben esik szó, hogy ugyan ténylegesen mennyi és milyen típusú forrásokat kellene igénybe venni ezeknek a cégeknek? Mert ahhoz, hogy segíteni lehessen a forrás elérését, először a cégnek kell jelentkeznie, segítséget kérnie. Azonban a legtöbb cégnél nincs kellő kapacitás arra, hogy nyomon kövessék a kínálkozó lehetőségeket. Ezért a most létrejött közös kezdeményezés abban segít, hogy egy lépéssel az igények elébe mehessenek a szakértők. Az összefogás már attól a ponttól vezeti a vállalkozást, ha az a három résztvevő fél bármelyikénél jelzi igényét. Ettől a ponttól már ´vezetjük a kezét´” – ismertette Horváth Gábor, az IQSYS üzletág igazgatója.

„Közösen elkészítjük a cég üzleti és pénzügyi tervét. Ebből együttesen megállapítjuk, hogy mekkora, és milyen jellegű összegre volna szükség. Ezután megkeressük a finanszírozás legelőnyösebb módját. Ha ez hitel, akkor az IC Bank segít a hitelezési eljárásban, és kidolgozza a legoptimálisabb megoldást. Nem nagyvállalati banki termékeket és eljárásokat kicsinyítünk a kisvállalkozások számára, hanem egyedi finanszírozási megoldásokat dolgozunk ki minden partnerünk részére” – hangsúlyozta Bodáné Cser Erzsébet, az IC Bank értékesítési igazgatója. „Ha ez valamilyen pályázati pénz, akkor a Brüsszel Center segít előzetes tanácsadással, majd a pályázat megírásában, a pályázati dokumentáció összeállításában, illetve az utógondozásban is, hiszen a nyertesekre tetemes plusz adminisztráció is hárul. Az IQSYS SOFI INNO informatikai rendszermegoldása pedig a tervezés és az adatszolgáltatás teljes folyamatát támogatja” – mondta el a vezető. Így az összefogás keretében felkészített, minősített cégek a felmerülő összes forrás bevonásához (beruházási hitel, önrész hitel, garancia, stb.) egyszeri adatszolgáltatáson keresztül jutnak el.

„A kis- és középvállalatok stratégiai tervezését és az e-üzletben való megjelenését segítette elő a PHARE program keretén belül a közelmúltban finanszírozott e-com nevű projekt. Ebben az IQSYS is részt vett, így ennek a projektnek a tapasztalataira, illetve a területen felhalmozott informatikai tudásra támaszkodva most a cég nem csak egy megoldásaiban új, SOFI INNO nevű rendszerrel, hanem – partnerek bevonásával – egy teljes, újfajta üzleti logika mentén szerveződő csomaggal tudott jelentkezni. Két szolgáltatói partnerünk kiválasztása sem volt véletlen” – hangsúlyozta Horváth Gábor. Az IC Banknak komoly tapasztalatai vannak a kkv-szektor cégeinek finanszírozásában, a Brüsszel Center pedig fél évtizedes pályázati múlttal több száz pályázatot vitt már sikerre. A cég ügyvezető igazgatója, Gärtner Péter úgy nyilatkozott, az új együttműködési megoldást meglévő partnereik számára is kiterjesztik.

Ezzel a megoldással jelentős versenyelőny érhető el anélkül, hogy a kedvezményezett kkv-nál a forrás megszerzése munkaidőt, energiát, vagy szakértelmet kötne le. A fejlesztés alanya továbbra is azzal foglalkozhat, amihez ért, gyárthat, kereskedhet, szolgáltathat, míg az új szolgáltatáscsomag mögött álló cégek leveszik válláról a pályázás és hiteladminisztráció nyűgét. Ez a konstrukció európai viszonylatban is újszerűnek számít, ám Magyarországon egészen kivételes esély lehet azoknak, akik élnek vele.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés