Két és fél év börtön e-mailes csalásért

Jóhiszemű emberek megtévesztése, áldokumentumokkal való hitegetése és anyagi megkopasztása – röviden így jellemezhető a 419-es csalás. Az elnevezést onnan kapta ez a fajta bűnözési forma, hogy Nigéria büntetőkönyvében ezen paragrafus alatt található meg leírása illetve szankcionálása. Becslések szerint az ennek révén befolyt pénzösszegek váltak az afrikai ország egyik legnagyobb exportbevételévé: egy év alatt közel 5 milliárd dollárt (!) képesek kiszedni a világ többi tájékán élő hiszékeny emberekből a csalók.

Nemrég egy nigériai bíróság végre szigorú döntést hozott a 419-es csalások egyik ügyében. Amaka Anajemba egyike azon három nigériai állampolgárnak, akik 242 millió dollárt csaltak ki egy brazil banktól egy nem létező repülőtér megépítésére. A hölgy vagyonának elkobzása után a bíróság úgy ítélte, hogy 50 millió dollárt vissza kell szolgáltatni a dél-amerikai pénzintézetnek, 5 millió dollár üti a kormányzat „markát” a költségek és a presztízsveszteség miatt, valamint Anajembának további 15 ezer dolláros büntetést kell fizetnie. Összességében egyébként közel 200 millió dollár értékben foglaltak le ingóságokat és egyéb tárgyakat a hatóságok.

A múlt hét pénteken kihirdetett döntés az első nagy sikere a még 2003-ban felállított Economic and Financial Crimes Commission (EFCC) nevű szervezetnek, melyet az ország a gazdasági bűncselekmények, elsősorban az e-mailes csalások letörése végett alapított meg. Anajemba egyébként azért úszhatta meg ilyen kevéssel az ügyet, mert habár kezdetben mindhárom elkövető (a hölgy mellett Emmanuel Nwude és Nzeribe Okoli) ártatlannak vallotta magát, a nigériai nő végül meggondolta magát, és bevallotta bűnösségét. Ezt enyhítő körülményként értékelte a bíróság, amely az ügyet lezártnak tekinti Anajembával kapcsolatban – a másik két férfi (akiknek a pere még folyamatban van) minden bizonnyal sokkal szigorúbb ítéletet fog kapni.

Történelem, módszertan

Maga a 419-es csalás még a 80-as évek végén jelent meg, akkor még csak papíralapon. A múlt század kilencvenes éveinek közepére azonban annyira felerősödött ez a jelenség Nigériában, hogy a Föld fejlettebb államainak újságaiban sorra jelentek meg az embereket a veszélyre figyelmeztető cikkek – mindezt az afrikai ország pénzelésében. Egyéb segítséget azonban nem nyújtott a kormányzat, s az átvert áldozatok és a kicsalt pénzek összege folyamatosan nőtt; erre az Internet elterjedése csak rásegített.

Többnyire azzal szedtek ki pénzt a hiszékenyekből, hogy az ország valamely intézményének vagy hatalmon levő személyének a zárolt, de titokban hozzáférhető pénzét, illetve annak egy részét ígérték oda a ˝segíteni akaró˝ embereknek. Természetesen ahhoz, hogy a gyakran több tízmilliósnak beállított összegeket ki lehessen hozni Nigériából, pénz kellett, ezt pedig az áldozatoknak kellett állniuk – akik legtöbbször hosszasan és sokat ˝tejeltek˝. Előfordult azonban olyan eset is, amikor egy üzletembert Afrikába csábítottak, s ott túszul ejtették, váltságdíjat követelve szabadon bocsátásáért cserébe.