Dotkom
Új elnök a Samsung Electronics Magyar Rt. élén
Az eddigi elnök visszatér Koreába.
A Samsung Electronics Magyar Rt. kiemelt bejelentette, hogy K. D. Cho eddigi elnök visszatér Koreába, ahol a Samsung anyavállalatánál folytatja tovább pályafutását. Utóda J. K. Hong, aki az alelnöki pozíciót töltötte be. S. K. Lee szintén megkezdte munkáját Budapesten, mint a vállalat marketingért és értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója.
K. D. Cho hét évet töltött a Samsung Electronics Magyar Rt. élén. Ez idő alatt a piaci árbevétel, valamint a televízió gyártás volumene tízszeresére nőtt. Munkássága ideje alatt a Samsung márka imázsa és ismertsége dinamikus növekedésnek indult és napjainkra vezető superbrandként tartják számon.
J. K. Hong 22 éve kötelezte el magát a Samsung mellett. 2004 júniusától a Samsung Electronics Magyar Rt. alelnöke. Magyarországi tartózkodása előtt Mexikóban és Spanyolországban szerzett nemzetközi tapasztalatot. J. K. Hong elmondása szerint kitűnően tudja majd kamatoztatni az elmúlt két évtizedben szerzett tapasztalatait a magyar vállalat élén.
S. K. Lee hat évvel ezelőtt „business co-ordinator”-ként 1,5 évet töltött Magyarországon. 2005-ös visszatérése előtt, először Koreában töltött három évet, majd Németországban dolgozott a Samsung munkatársaként. Jelenlegi pozíciójában, mint a marketing és az értékesítés területeiért felelős ügyvezető igazgató a magyar piac mellett, a cseh és szlovák piacokért is felelős.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2005/02/08/uj-elnok-a-samsung-electronics-magyar-rt-elen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





