Dotkom
Jogvédett dalok másolása – letiltott kiskapu
Az Apple bejelentette, hogy új lejátszószoftverében kiiktatta annak a pluginnek a használatát, mellyel a jogvédett dalokat le lehetett másolni az iPodokról.
Az Apple zeneboltjában megvásárolható dalok az iTunes nevű lejátszószoftver révén szólaltathatók meg. A jogvédett zeneszámok hallgatására (is) használható program azonban funkcionalitását tekintve kibővíthető; így több plugin is létezik hozzá. Steve Jobs cége a napokban jelentette be az alkalmazás 4.7-es változatát, amely az egyik ilyen kiterjesztés működését ellehetetleníti (ezenfelül új funkciókkal is felvértezi az iTunes-t: lehetővé teszi a duplikátumok kiszűrését és letörlését, képek feltöltését stb.).
iPoddownload – erre a névre hallgat a fent említett plugin, mely a felhasználók számára lehetővé teszi (tette), hogy iPodjaikon levő dalaikat lemásolják egy iTunes könyvtárba. Ezt a funkciót alapértelmezettként az Apple nem támogatta, s értelemszerűen annak sem örült, hogy más viszont igen. Ugyan több, hasonló funkcióval rendelkező szoftver is megtalálható az Interneten, de az iPoddownloadot a legegyszerűbb használni.
Ennél azonban tovább is mentek az Apple-nél: jogi képviseletük felkereste az ominózus kiterjesztést fejlesztőt és peres eljárást helyezett kilátásba, ha nem szüntetik meg a plugin terjesztését. Ez utóbbi (név szerint Sylvian Demongeot) el akarta kerülni az összeütközést a nagyvállalattal, ezért engedelmeskedett a felszólításnak, s weboldaláról eltávolítatta a szoftvert. Az Apple mindazonáltal nem kívánta megindokolni lépését, ahogy azt sem kommentálta, hogy az iTunes 4.7-es változata valóban letiltja-e a plugint.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/11/05/jogvedett-dalok-masolasa-letiltott-kiskapu/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





