Dotkom
Új szolgáltatási üzletág igazgató a Sun Microsystems-nél
A Sun Microsystems magyarországi vállalatánál Hernádi József a szolgáltatási üzletág irányításáért felel majd.
A Sun szolgáltatási üzletágának élére új vezetőt nevezett ki Hernádi József (32) személyében, aki 2004 augusztusától Szolgáltatási Üzletág Igazgató beosztásban dolgozik a cégnél.
Hernádi József 1996-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai karán. A diploma megszerzését követően saját tulajdonú cégét vezette, majd 1998-tól az Unisoftware Kft.-nél lesz projektvezető. 2000-től a cég jogutódjánál, a T-Systems Unisoftware Kft.-nél a rendszerintegrációs ágazat vezetője. 2002-től üzletfejlesztési igazgatóként folytatja pályafutását, ahol korábbi feladatai mellett a szakmai stratégia és a cégarculat, valamint a szolgáltatás portfolió kialakításáért és fejlesztéséért is felel, és közreműködik a T-Systems magyarországi integrációjának előkészítésében, valamint a Matávval való stratégiai partnerség kialakításában is. Hernádi József referenciái között szerepel a Magyar Posta SAP és rendszerfelügyelet, a Matáv CRM és a T-Mobile iratkép-kezelő rendszer projektjének előkészítése illetve vezetése.
A Sun Microsystems magyarországi vállalatánál Hernádi József a szolgáltatási üzletág irányításáért felel majd. Ezen a területen a Sun jelentős fejlődést tervez, ami nagymértékben támaszkodik a cég rohamosan bővülő szoftver-portfoliójára.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/08/31/uj-szolgaltatasi-uzletag-igazgato-a-sun-microsystems-nel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





