Connect with us

Hirdetés

technokrata

Axelero Marketline: túl az ezredik aukción

Dotkom

Axelero Marketline: túl az ezredik aukción

Meghatározó szerep a 100 milliárdos magyarországi aukciós piacon.

A hazai aukciós piac – az Axelero Internet becslése szerint – 2003-ban nemzetgazdasági szempontból is jelentős 60-70 milliárd forint forgalmat bonyolított le, amelynek az immár több mint ezer aukciót lebonyolított Axelero Marketline 23 milliárdos forgalmával meghatározó szereplője volt. A vállalat becslése szerint a piac értéke 2004-ben közel 50%-os bővüléssel elérheti a 100 milliárd forintot, amelyből a cég reményei szerint a korábbi évinél még jelentősebb részesedést tudhat majd magáénak. Ezt bizonyítja, hogy az Axelero Marketline első negyedéves forgalma már jelentősen meghaladta a 10 milliárd forintot. Minek köszönhető ez a fejlődés? Feltehetően elsősorban annak, hogy a szolgáltatás igénybevételével az Axelero Marketline ügyfelei több mint 14%-os megtakarítást értek el, amely összegszerűségében mára meghaladja a 6 milliárd forintot.

Az Axelero Marketline elektronikus piactér nemrégiben bonyolította le ezredik aukcióját: a regionális és nemzetközi szinten is figyelemre méltó szám elérésével egyidőben a szervezet elmondhatja magáról, hogy a dinamikusan fejlődő hazai online B2B piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Az Axelero Marketline szolgáltatásai 2003 végén kibővültek az Axelero korábbi Vállalati Üzletágának egyedi internetes megoldásaival, így napjainkban már mint „e-folyamat szakértő” folytatja tevékenységét a piacon, tanácsadói, megoldás-szállítói és üzemeltetési szolgáltatásaival hatékony, testre szabott megoldásokat kínálva.

Az Axelero Marketline mind a vállalati beszerzési, mind az értékesítési folyamatokra képes hatékony e-megoldást szállítani. A beszerzés-támogató szolgáltatásoknak – amelyeket szoktak még piactéri szolgáltatásoknak is nevezni – két fő területe létezik: az online aukciós szolgáltatás, illetve a vállalati elektronikus beszerzési rendszerek létrehozása.

Online aukciós szolgáltatás
Az online aukciós szolgáltatás az Axelero Marketline egyik legismertebb szolgáltatása, amelyre jelentős, és egyre növekvő igény jelentkezik. Az online aukció gyakorlatilag egy Interneten keresztül lebonyolított, valós idejű versenytárgyalás a szervező és a résztvevők között. A folyamat mind értékesítési, mind beszerzési céllal lebonyolítható, a gyakorlatban mégis mint döntéstámogató eszköz terjedt el a nagyvállalatok körében. Mára e kereskedési technika teljesen elfogadott beszerezési eljárássá vált hazánkban a nagyvállalatok körében, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy az elmúlt 3 évben az Axelero Marketline online aukciós szolgáltatásának keretében lebonyolított nagyvállalati beszerzési aukciók száma meghaladta az ezret, összértékben pedig a 44 milliárd forintot. Ez a szám jelentős mérföldkő az Axelero Marketline életében, amely nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, hiszen a legnagyobb amerikai és nyugat-európai szolgáltatók sem tudnak nagyobb növekedési ütemről beszámolni. Emellett az Axelero Marketline számára abszolút piacvezető pozíciót jelent a vállalatközi elektronikus versenyeztetési piacon, mind a darabszámot, mind a volument illetően.

Az Axelero Marketline vezető pozícióját azzal vívta ki, hogy a technológiai alapú aukciós szolgáltatása mellé szakértői tanácsadás is nyújt. Ennek keretében egyrészt a jó minőségű, és már bizonyított aukciós szállítói adatbázisából megfelelő potenciális szállítókat tud ajánlani az ügyfeleinek (az aukciós adatbázisban regisztrált szállítók száma mára meghaladta az 1,600 céget), másrészt a több mint 70 aukciós ügyféllel közösen szerzett tapasztalatok alapján az újonnan belépők számára megfelelő aukciós lebonyolítási technikát tud javasolni.

Az Axelero Marketline folyamatosan fejleszti az online aukciós szolgáltatását. Jelenleg egy olyan új, értéknövelt szolgáltatás kifejlesztésén dolgozik, amelyik a nagyvállalati tendereztetés során már nem csak a versenytárgyalási szakaszt, hanem a teljes folyamatot elektronizálja: a nem kötelező érvényű ajánlatkéréstől kezdve, a specifikáció kialakításán keresztül egészen a tender tényleges lebonyolításáig. Ezt a szolgáltatást jellemzően olyan ügyfeleknek ajánlja az Axelero Marketline, amelyek már hosszabb ideje használják az aukciót versenyeztetésre és a teljes versenyeztetési folyamatot szeretnék elektronikus útra terelni.

Vállalati elektronikus beszerzési rendszerek
A piactéri szolgáltatások piacára jellemző, hogy a nyílt, horizontális elektronikus piactér szolgáltatásaira a piaci szereplőknek nincs szükségük, ehelyett testre szabott, egyedi elektronikus beszerzés-támogató rendszereket keresnek. Ezért ma a hazai piacon nem is létezik nyílt, horizontális piactéri szolgáltató társaság, és nem is érdemes a korábban megszokott nyílt piactéri kategóriákban gondolkodni, mint például a piactéren regisztrált szállítók száma, a központi katalógusban szereplő tételek száma, a lebonyolított tranzakciók száma, illetve összértéke. A helyes kérdés inkább az, hogy a szolgáltató hány darab és milyen modulokkal kiépített privát piacteret szállított és üzemeltet ügyfelei részére.

Ennek megfelelően az Axelero Marketline is testre szabott, modulszerűen felépített, egyedi privát piactéri megoldásokat kínál nagyvállalati ügyfelei részére. Ezek gyakorlatilag vállalati, vagy néhány vállalat által közösen létrehozott és fenntartott konzorciális jellegű, privát piactéri megoldásokat jelentenek. A megoldások általában magukba foglalnak egy, a vállalatirányítási rendszerbe integrált beszerzési rendszert, amely a vállalaton belüli beszerzési jóváhagyási folyamatot támogatja. Továbbá tartalmaz egy vagy több dedikált beszerzési katalógust, amely a vállalat által gyakran, és egyedi feltételekkel rendelt termékcsoportokat jeleníti meg. Végül fontos eleme egy elektronikus szállítói dokumentumcsere-rendszer is, amelyet gyakran támogat elektronikus aláírás vagy internetes szállító-minősítési rendszer, és amely a vállalatok közötti beszerzési tranzakciós forgalmat bonyolítja le. A támogatott tranzakciók típusa teljes körű: kiterjed az ajánlatkérésekre, az ajánlatok és megrendelések kiküldésére és visszaigazolására, illetve a teljesítési igazolások és számlák elektronikus küldésére és befogadására. Az Axelero Marketline ilyen elektronikus beszerzési rendszert szállított már többek között az OTP Bank, a Westel és a Michelin számára.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés