Connect with us

Hirdetés

technokrata

Konszolidált szinten is nyereséges az Antenna Hungária

Dotkom

Konszolidált szinten is nyereséges az Antenna Hungária

2003. III. negyedéves gyorsjelentés.

Anyavállalati és konszolidált szinten is az Antenna Hungária (AH) Rt. 2003. első három negyedéve során nyereségesen gazdálkodott, az anyavállalat üzleti eredménye meghaladta az 1,6 milliárd forintot, mérleg szerinti eredménye pedig 641 millió forintot tett ki. Az AH-csoport (konszolidált) mérleg szerinti nyeresége 289 millió forint. A konszolidált eredményre ezúttal is nagymértékben hatással volt a Vodafone Magyarország Rt. konszolidációja, a korábbi – AH részvétele nélküli – tőkeemeléseket követő időszakokhoz hasonlóan ebben az esetben kedvező irányban. Az AH-csoport kötelezettség-állománya kedvezően változott, 1,3 milliárd forinttal csökkent 2003. első három negyedévében.

Amint azt a korábbi gyorsjelentési időszak során jelezték, az Antenna Hungária Rt. III. negyedéves gyorsjelentésének adataira a Vodafone Magyarország Rt. konszolidációja – a korábbi tőkeemeléseket követő időszakokhoz hasonlóan – kedvező hatással lesz: az anyavállalat részesedése a tavaszi tőkeemelés – melyben az Antenna Hungária Rt. nem vett részt – cégbírósági bejegyzésével 12,1 százalékra csökkent. Az ázsióval történt tőkeemelésnek és a részesedés csökkenésének eredményeként az anyavállalat részesedésére jutó saját tőke 2002. december 31-éhez képest 955 millió forinttal magasabb, mely növeli a konszolidált eredményt. Ennek eredményeképpen az előző időszak mérleg szerinti veszteségeihez képest a III. negyedéves gyorsjelentés immáron konszolidált szinten is nyereségről számol be.

Az AH-csoport értékesítésének nettó árbevétele 2003. első három negyedévében 19,1 milliárd forint volt, amely 4,2 százalékkal haladta meg a 2002. szeptember 30-i összeget. 2003-ban a vállalatcsoport bevételeinek 57%-a műsorterjesztésből, 21%-a távközlésből, 8%-a AntennaMikro szolgáltatásból, 4%-a szerviz szolgáltatásból, 10%-a pedig egyéb tevékenységekből (infrastruktúra-bérbeadás stb.) származott.

A vállalatcsoport üzleti tevékenységének eredménye közel 800 millió forint, amely 787 millió forinttal alacsonyabb a 2002. harmadik negyedévi értéknél. A csökkenés elsősorban azért következett be, mert 2002-ben ingatlan értékesítésből származott egyszeri bevétele az anyavállalatnak. Anyavállalati szinten az AH 1,63 milliárd forint üzleti eredményt ért el.

A pénzügyi műveletek eredménye 2003-ban az előző év hasonló időszakához képest több mint 1 milliárd forinttal javult, döntően a Vodafone Magyarország Rt.-ben ázsióval történt tőkeemelésnek és a részesedés csökkenésének, valamint a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások közel 20 százalékos csökkenésének eredményeként.

A csoport kötelezettségei 2002. III. negyedévi adatához képest közel 1,3 milliárd forinttal csökkentek, a hitelállomány összetétele pedig a rövidtávú hitelek kedvezőbb konstrukciójú hosszú távú hitelekkel történő kiváltása következtében pozitívan változott.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés