Connect with us

Hirdetés

technokrata

A HP három új noteszgéppel ünnepli a karácsonyt

Dotkom

A HP három új noteszgéppel ünnepli a karácsonyt

Az amerikai óriásvállalat az ünnepi bevásárló-szezonra három új hordozható számítógépet kíván megjelentetni.

Közeleg a karácsony, ezzel együtt pedig a szokásos bevásárlási láz élénkülése. Minden gyártó és forgalmazó igyekszik ilyenkor megnövelni termékeinek számát, hogy a hagyományosan erős negyedik negyedév kínálta lehetőségeket ki tudja használni. Nincs ez másként a HP esetében sem.

Tajvani források szerint a Hewlett-Packard három új noteszgépet fog bejelenteni karácsonyig. Ezek közül a legkisebb eszköz kijelzőjének képátlója 12,1 col lesz; a középkategóriás notebook 14,1 colos LCD-vel fog megjelenni; míg az új változatok közül a legnagyobb 15 colos képátlóval dicsekedhet majd.

Az első (meg nem nevezett) modell már októberben a boltok polcaira kerülhet; s a szigetországbeli értesülések szerint a három típusból havonta körülbelül 100 ezer válik majd elérhetővé. Sajnos részletesebb információval egyelőre nem szolgálhatunk, mindössze annyi derült még ki, hogy a HP ezen notebookjait elsősorban a mainstream kategóriába szánja.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés