Dotkom
750 millió dollár kártérítést fizet a Microsoft
A másfél éve húzódó Netscape perben a felek a bíróságon kívül egyeztek meg. Az egyezség révén a Microsoft technológiai licencet is biztosít az AOL-nak.
A 90-es évek közepén, az Internet nagyarányú terjedésének kezdetén a Netscape volt a domináns böngészőprogram. Mára ez a helyzet nagymértékben változott, a Microsoft erőszakos piaci politikája, az Internet Explorer Windowsba integrálásnak köszönhetően ma a böngészők piacának 96%-át uralja az IE. A maradék 4%-on osztozik a Netscape, az Opera és egyéb böngészők.
A 2002. januárjában indított per, melyet a Netscape indított a Microsoft ellen csütörtökön véget ért. Az AOL (a Netscape tulajdonosa) és a Microsoft peren kívüli eljárásban egyezett meg. Ennek keretében utóbbi cég 750 millió dollárt és a böngésző technológiájának licence-ét bocsátja az AOL rendelkezésére. A licence 7 évig érvényes, emellett a két cég szorosabban együttműködik majd a böngészők kompatibilitásának fejlesztésében. Ezentúl a Microsoft kötelezte magát kis PC gyártók felé AOL CD-k terjesztésére. Az AOL ettől a lépéstől további piacszerzésre számít.
A két cég szorosabb együttműködéséhez tartozik az a projekt is, melyben digitális tartalmak népszerűsítése a cél. A megegyezés értelmében a két cég közös fejlesztői csapatot hoz létre, melyek tagjai rendszeres találkozókon számolnak be a projektek haladásáról.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2003/05/30/750-millio-dollar-karteritest-fizet-a-microsoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





