Connect with us

Hirdetés

technokrata

Részegeskedő noteszgépek? A Toshiba új technológiája

Dotkom

Részegeskedő noteszgépek? A Toshiba új technológiája

A hordozható elektromos eszközök tápellátását hagyományosan valamilyen akkumulátorral látják el – ez azonban megváltozhat a Toshiba új megoldásának megjelenésével.

Az üzemanyaggal feltöltött cellák ugyanúgy képesek stabil energiaforrásként működni, mint ˝hagyományos˝ társaik – állítják a Toshiba mérnökei. Egy átlagos notebook egy töltéssel akár 5 órás üzemidőre is képes (ez alatt még nem az új, igencsak energiakímélő Centrino-s noteszgépeket kell érteni, hanem a régebbi típusokat). Az 50 milliliteres kiszerelésben piacra dobni tervezett eszközök először 2004 elején, azaz körülbelül egy év múlva jelenhetnek meg.

Az üzemanyagcellákat általában hidrogénnel szokták alkalmazni, azonban a Toshiba – Yoichi Akashi, a cég szóvivőjének elmondása szerint – metanollal, vagyis metilalkohollal fogja feltölteni a jövő akkumulátorait. Ennek elsődleges oka az a megállapítás, hogy a hidrogénnél jóval biztonságosabb a metilalkohol alkalmazása.

Hosszú működést azonban csak nagy mennyiségű üzemanyaggal lehet elérni – ez viszont megnövelné az üzemanyagcellák méretét. Éppen ezért a mérnökök kihasználták a metilalkohol azon tulajdonságát, hogy széndioxidra és vízre bomlik szét – ez utóbbi anyag pedig segíti a tömény metilalkoholt a megfelelő koncentrátumúra formálni. Így a méret máris az eredeti tizedére csökkenthető – hiszen így csak a metanol tárolására van szükség.

Hogy elképzelést alkothassunk, mekkora méretekről van itt szó: a cartridge körülbelül számítógépes egér nagyságú, az üzemanyagcellák prototípusa valamivel nagyobb – hozzávetőleg akkora, mint egy átlagos tégla. Akashi elmondása szerint a végleges, kereskedelmi forgalomban kapható akkumulátorok némileg nagyobbak lesznek, mint a jelenleg használt lítium-ionos telepek.

Mintegy 12 watt átlagos teljesítményre képes a Toshiba technológiája, csúcsra járatás esetén pedig maximum 20 wattot tud leadni. Ha lemerült, akkor sincsen gond, a kis eszköz ugyanis az öngyújtókhoz hasonlóan újratölthető. Ráadásul a csatlakozási felület úgy van kialakítva, hogy régebbi típusoknál is alkalmazni lehessen – megkönnyítve ezzel az akku terjedését.

Távolabbi tervek között szerepel a működési idő duplára való növelése és a PDA-kban, mobiltelefonokban alkalmazható változatok kifejlesztése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés