Connect with us

Hirdetés

technokrata

Informatika jövőre – mit ígér az IHM?

Dotkom

Informatika jövőre – mit ígér az IHM?

2003-ban az idei 38 milliárd forintnál több mint négy milliárd áll majd az IHM rendelkezésére, amelyet főként az európai uniós csatlakozásra való felkészülésre, az információs társadalom kiépítésére szánnak a honatyák.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) míg az idén 38 milliárd forintból gazdálkodott, addig jövőre ez az összeg 42,3 milliárd forintra nő. A 200 fős tárca büdzséjéből mintegy 29 milliárd forint költségvetési támogatás, körülbelül 13,5 milliárd forint pedig várhatóan saját bevétel lesz.

Az IHM 2002-ben 6,1 milliárd forintot fordított új pályázatokra, így például a közösségi Internet-hozzáférés, az információs műveltség, a távmunka, a digitális kultúra és az elektronikus kormányzat kialakításának támogatására. A Nemzeti Információs Társadalomstratégia programot azért készítette el a tárca, hogy Magyarországon gyorsabb, kiegyensúlyozottabb és igazságosabb legyen a tudásalapú új gazdaság fejlődése.

Az IHM jövő évi legfontosabb feladatai közé tartozik az európai uniós csatlakozásra való felkészülés, ezen belül az uniós források fogadása. A régióban Magyarország nincs igazán jó helyzetben a számítógéppel való ellátottságot tekintve. Míg az idén a harmadik negyedévben Közép- és Kelet-Európában átlagosan 20 százalékkal nőtt az új számítógépek vásárlása, addig Magyarországon 7 százalékkal csökkent. Ennek javulásához természetesen nélkülözhetetlen, hogy 2003-ban az információs társadalom kiépítését adókedvezmények, olcsóbb árak és versenypiaci feltételek is támogassák.

A Minisztérium következő évi tervei között szerepel a háztartások és a különböző közösségek internetes hozzáférésének megkétszerezése, emellett minden közoktatási intézmény és önkormányzat számára a teljes webes hozzáférés biztosítása. Az esélyegyenlőség biztosítása révén online oktatási program készül a roma vezetőknek, illetve a fogyatékos emberek, a nagycsaládosok és az idősotthonok informatikai támogatása is megvalósul.

A hírközlési törvény jövő évi módosítására is szükség van, mivel a jelenlegi jogszabály nem élénkíti eléggé a piaci versenyt, és nem segíti eléggé az Internet-, illetve a szélessávú elérés elterjedését; emellett az EU-csatlakozás miatt is át kell alakítani. A szakmailag egyeztetett jogszabálytervezet májusra készül el, s a parlament várhatóan októberben szavazza meg az új paragrafusokat.

Magyarország jelenleg 8-15 éves hátránnyal követi az információs társadalom fejlődését, ezért a kormánynak mindenképpen gyorsítania kell a felzárkózást. Mivel a Matáv jelenleg piaci monopolhelyzetben van hazánkban, a minisztérium, illetve a kormány jövőre is erősen támogatni fogja az alternatív távközlési szolgáltatók szoros együttműködését, – reményeink szerint – valódi versenytársakat teremtve ezzel a Matávnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés