Connect with us

Hirdetés

technokrata

Synergon rendelkezik a legszélesebb körű Cisco minősítéssel Magyarországon

Dotkom

Synergon rendelkezik a legszélesebb körű Cisco minősítéssel Magyarországon

A Synergon Informatika Rt. november közepén hivatalosan megújította magyarországi Cisco Gold Partner minősítését.

A Synergon ezúttal is teljesítette a korábbinál szigorúbb elvárásokat és feltételeket, melyek a Gold minősítés eléréséhez szükségesek. A feltételek között személyi, rendszertámogatási, speciális szakterületekre vonatkozó, vevői megelégedettségi, illetve üzleti tervezéssel kapcsolatos kritériumok egyaránt szerepeltek.

A Synergon szakértelmét folyamatosan fejleszti a gyorsan fejlődő Cisco technológiák értékesítéséhez, telepítéséhez és támogatásához, azt megoldásaiban magas színvonalon alkalmazza. A Synergon 1997-ben Magyarországon elsőként, Kelet-Európában pedig másodikként teljesítette mindazon feltételeket, melyek révén először elnyerte a Cisco Gold Certified Partner címet.

A Synergon – a Gold minősítés megújítása mellett – 2002 november elejei sikeres vizsgái révén már Network Management Specialized Partner minősítéssel is rendelkezik. E mostani minősítés megszerzésével a Synergon már négy specializációval rendelkezik – a Cisco Professional Service és Gold Partneri minősítéseken túl -, ami a legszélesebb teljesített Cisco szakmai minősítési portfolió Magyarországon.

A Cisco Gold-audit

Az audit során a – Cisco megoldásai szempontjából fontos – Synergon által képviselt kompetenciákat több kategóriában vizsgálta a minősített auditor. A Synergon árbevételének meghatározó hányadát Cisco megoldások értékesítése képezi, melyet a letisztult szervezet és az egységek közötti harmonikus együttműködés segítségével valósít meg.

Az auditor kiemelte a Synergon széles portfolióját és a most kifejlesztett Synergon Officiumot. A kiterjedt szolgáltatási skála a különböző technológiák közötti együttműködést, ezáltal a keresztértékesítés lehetőségét rejti magában. A portfolió kapcsán ugyancsak értékelték a Synergon különböző technológiai területeken teljesített szakmai certifikációit.

Külön értékelési kategóriába tartozott a Cisco eszközökkel foglalkozók szakmai kompetenciáinak felmérése. A megoldással foglalkozó üzletág munkatársainak többsége rendelkezik egy vagy több Cisco személyi minősítéssel és a kereskedelmi csapat minden tagja szintén sikeresen teljesítette a szükséges vizsgákat.

Az audit kiterjedt a vevői elégedettség mérésére és a hibaelhárítás kezelésére is, melynek szintje megfelelt a Cisco magas elvárásainak. Ennek egy fontos elemeként emelte ki az auditor a magas színvonalú híváskezelő és –követő rendszert, mely az adott ügyfélre vonatkozó SLA (Service Level Agreement) alapján automatikusan generálja a hibakezelési és megoldási időt a szükséges eljárással.

A Cisco Gold Certified Partner

A Cisco Gold Certified Partnere olyan vállalat lehet, amely a Cisco valamennyi üzletágában kiemelkedő szakértelmet tanúsít, beleértve a kereskedelmi és support tevékenységet, a hálózattervezést, hálózatépítést és a hálózatfelügyeletet. A Gold Partnerek átfogó szolgáltatásokat kínálnak: komplex hálózattervezést és telepítést, termék-tesztelési lehetőséget, távdiagnosztikát valamint helyszíni hibaelhárítást.

Cisco Network Management Specialized Partner minősítés
A Synergon 2002 november elejei sikeres vizsgái révén már Network Management Specialized Partner minősítéssel is rendelkezik. E mostani minősítés megszerzésével a Synergon már négy specializációval (Management, Security, Voice Access és WAN) rendelkezik – a Cisco Professional Service és Gold Partneri minősítéseken túl -, ami a legszélesebb teljesített Cisco szakmai minősítési portfolió Magyarországon.

A Synergon Cisco szakemberei

A Synergon a Cisco-technológia fejlődésének megfelelő magas színvonalú megoldások nyújtása érdekében támogatja munkatársai továbbképzését és alapkövetelményként fogalmazza meg szakemberei számára a Cisco minősítő vizsgák teljesítését.

Ennek eredményeként a minősítések:
– 7 fő Cisco Certified Design Associate (CCDA)
– 6 fő Cisco Certified Design Professional (CCDP)
– 13 fő Cisco Certified Network Associate (CCNA)
– 8 fő Cisco Certified Network Professional (CCNP)
– 5 fő Cisco Certified Internetworking Expert (CCIE)
– 12 fő Cisco Sales Expert (CSE)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés