Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új igazgatóság és felügyelő-bizottság az Antenna Hungáriánál

Dotkom

Új igazgatóság és felügyelő-bizottság az Antenna Hungáriánál

Új igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagokat választott meg az Antenna Hungária rendkívüli közgyűlése.

Az Antenna Hungária Rt. (AH) július 24-i rendkívüli közgyűlésén új igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagokat választott meg, valamint szétválasztotta az elnök-vezérigazgatói pozíciót – a cég fő tulajdonosa, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. javaslatára.

A vezérigazgatói tisztséget továbbra is László Géza tölti be, aki emellett az igazgatóság tagja maradt. Az igazgatóság elnökét a testület a pénteki ülésén választja meg. Az ÁPV Rt. Lévay Örsöt, az IHM tanácsadóját javasolja erre a posztra.

Az új igazgatóság tagjai: László Géza, Lévay Örs, Füzesi Attila, Molnár Adél, Simon Dénes, Sinkovits Péter, Sterk Péter, Szabó Antal és Várhegyi Éva.

A szintén újjáválasztott felügyelő-bizottságban a három AH-dolgozón kívül tagok: Horváth Ferenc, Kamarás György, Lippényi Tivadar, Malejkó Norbert, Szijj Judit és Pitti Zoltán. Az felügyelő-bizottság elnökét a testület a közeljövőben választja meg. Az ÁPV Rt. Pitti Zoltánt javasolja erre a posztra.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/07/24/uj-igazgatosag-es-felugyelo-bizottsag-az-antenna-hungarianal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés