Dotkom
AT&T: veszteséges negyedév
A telefon-eladások és a hívások mennyiségének csökkenésével párhuzamosan visszaesett a távolsági hívásokkal foglalkozó AT&T árbevétele.
A távolsági hívásokkal foglalkozó AT&T – 13,1 milliárd goodwill amortizációval és egyszeri tételekkel együtt számolva – részvényenként 3,49 dollár veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 191 millió, részvényenkénti 10 cent után.
Egyszeri tételek nélkül az egy részvényre jutó nyereség részvényenként 7 centre emelkedett az egy évvel korábbi 4 centről.
A telefon-eladások és a hívások mennyiségének csökkenésével párhuzamosan visszaesett a társaság bevétele is, így a második negyedévben egyszeri tételekkel és leírásokkal együtt 12,7 milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el. Az árbevétel a második negyedévben 6,2 százalékkal 12,1 milliárd dollárra csökkent, a társaság az árbevétel visszaesési ütemének gyorsulására számít.
Az óriáscég várakozásai szerint a harmadik negyedévben – egyszeri tételek nélkül – 3-6 cent lehet az egy részvényre jutó nyereség. A Wall Street jelenleg 3 centre számít.
A társaság emellett azt is közölte, hogy stabilizálódni látszik a drótnélküli telekompiacra belépő, s a hagyományos, vezetékes piacot elhagyó felhasználók aránya – így az elemzők szerint az AT&T profitálhat abból, hogy versenytársai közül a WorldCom csődbe ment, ugyanis a WorldCom fogyasztói így alternatív szolgáltatót keresnek.
Az AT&T részvények – amelyek szerepelnek a Dow Jones Industrial kosarában – árfolyama 47,5 százalékkal esett ebben az évben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/07/24/atnt-veszteseges-negyedev/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





