Dotkom
A Napster védelmet kér
Az egykor tízmilliók által használt online file-cserélő szolgáltatás most a csődeljárás védelmébe menekül.
A tömeges online zene-cserélgetők úttörője csődvédelemért folyamodott az amerikai Delaware államban. A korábban népszerű, ám bírósági úton bezárásra kötelezett internetes file-megosztó szolgáltatás üzemeltetőjének adóssága ugyanis körülbelül százmillió dollár, ellenben a Reuters hírügynökség szerint maga a Napster közel tízmilliót sem ér.
A tavaly bezárásra kényszerített cég folyamatosan megpróbálta magát szinten tartani azzal, hogy igyekezett kiegyezni a nagy kiadókkal és minden lépéséről tájékoztatta a nyilvánosságot, azonban egy márciusi bírósági ítélet értelmében kénytelen végleg lehúzni a rolót. Az indoklás szerint a szolgáltató lehetőséget teremtett a zeneszámok jogdíj nélküli terjesztésére. A Napster tulajdonosai egyébként nemrégiben elfogadták a Bertelsmann 8 millió dolláros kivásárlási ajánlatát.
Az események a hasonló szolgáltatásokat nyújtó cégek – főként a Napster haldoklása után népszerűvé vált Audiogalaxy – sorsát is eldöntötték, miután tulajdonosait szintén vád érte a szerzői joggal védett dalok illegális kereskedelme miatt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/06/04/a-napster-vedelmet-ker/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





