Dotkom
Már lábadozik a félvezető-iparág is
A gazdasági válság érzékenyen érintette a félvezető alkatrészeket gyártó cégeket is: az idei év jelentős piaci átrendeződést hozott magával. A helyzet végre stabilizálódni látszik, sőt…
A félvezető-ipari eladások novemberi értéke 10,6 milliárd dollárra emelkedett, ezzel 1,6 százalékos növekedést produkálva az októberi 10,44 milliárd dollárhoz képest. 2001-ben 31 százalékkal kevesebb chipet adtak el, a korábbi hasonló időszakhoz képest, ezzel az 1985-ös, 17%-os esést is felülmúlva.
Mind az Intel, mind az AMD növekedést jósol processzorainak eladása terén. A többi, félvezetőiparban termelő vállalat is valamivel derűsebb kilátások elé néz (a Tajvani Semiconductor Manufacturing például több mint 150 százalékos növekedéssel számol a harmadik negyedéves eredményekhez képest).
A világ teljes félvezető-ipari eladásait tekintve 2001 negyedik negyedévében 4,7 százalékos emelkedés tapasztalható a harmadik negyedévhez képest. Ezt többek között a számítógépek, a vezetékmentes kommunikációra alapuló technológiák és a felhasználói elektronika iránti növekvő kereslet élteti.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/01/02/mar-labadozik-a-felvezeto-iparag-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





