Dotkom
Milliomossá vált alkalmazottak: a cég győzött
Többszázezer dollár nagy kísértés, van, aki nem is tud ellenállni. Előbb-utóbb azonban mindenért meg kell fizetni.
Mint ismeretes, a Microsoft és az Nvidia megállapodást kötött a szoftvergyártó óriáscég játékkonzoljának, az Xboxnak a grafikai chipek szállításáról. E szerződés szerint az Nvidia technológiáját használták fel az Xboxban a grafikai megjelenítésre (egy 233 MHz-es grafikus processzor gondoskodik a megfelelő minőségről és teljesítményről).
A korábbi hírekkel ellentétben nem tizenöt, hanem tizenhat ember keveredett gyanúba. A vád szerint több mint 1,7 millió dollár haszonra tettek szert ezek az emberek azzal, hogy a titokban tartott egyesség nyilvánosságra hozatala előtt Nvidia részvényeket vásároltak. A vádlottak között nemcsak a cég alkalmazottai (mérnökök, egy humánerőforrás menedzser, egy pénzügyi elemző) szerepelnek, hanem ezen emberek rokonai és barátai, akik szintén részt vettek az ügyletben.
Az ügy fővádlottja 446.724 dollárral lett gazdagabb (ideiglenesen), de a bírósági döntés szerint ezt a pénzt (és a kezdőbefektetést, 30.825 dollárt) büntetés gyanánt vissza kell fizetnie. Ezen kívül még a 20 ezer dolláros pénzbírságot is törlesztenie kell.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2001/12/17/milliomossa-valt-alkalmazottak-a-ceg-gyozott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





