Connect with us

technokrata

Vártnál rosszabb eredmények a Novellnél

Dotkom

Vártnál rosszabb eredmények a Novellnél

A hálózati szoftvereket gyártó Novell negyedik üzleti negyedévének eredményei a vártnál rosszabbul sikerültek, és jelentősen elmaradnak az egy évvel korábbiaktól.

A Novell nettó vesztesége a cég közlése szerint elsősorban a 114 millió dollárt felemésztő átszervezési és egyéb költségek, illetve a Cambridge Technology Partners tanácsadó cég idén nyáron történt felvásárlása miatt szélesedett ki (a múlt hónapban a Novell még 1 centes részvényenkénti profitot és 306 millió dolláros forgalmat prognosztizált saját magának – leszámítva az átszervezési és más költségeket).

A vállalat összesen 94,51 millió dolláros nettó deficitet halmozott fel az utolsó három hónapban, ami 26 centes egy részvényre eső veszteséget jelent, míg egy évvel korábban a Novell negyedéves vesztesége még 34,96 millió dollár, részvényenkénti 11 cent volt. A költségeket nem számítva a vállalat 2 centes egy részvényre eső profitot ért el. 273,32 millió dollárról 307,61 millióra nőtt viszont a cég forgalma az előző év azonos időszakához képest.

265-275 millió dolláros forgalmat jósol a Novell a következő negyedévre, amelyben a várakozások szerint végre nem fog egy részvényre eső veszteséget produkálni (ha nem számítjuk bele az átszervezési és egyéb költségeket).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin