Dotkom
GameCube: rekordeladások
A Nintendo több mint 500.000 darab GameCube konzolt adott el az Egyesült Államokban, egyetlen hét alatt.
A Nintendo több mint 700.000 konzol leszállítását ígérte a november 18-i megjelenésig, melyeknek 80 százaléka az Egyesült Államok kiskereskedőihez, a többi pedig a kanadai boltokba, illetve a kölcsönzők polcára került.
Azonban úgy tűnik, kicsit alábecsülték a várakozásokat, mivel a megjelenést követően egyetlen hét alatt majdnem az összes konzol elfogyott. Az utánpótlás mostanában érkezik meg, így (egyenlőre) nem kell félni a ünnepek előtti hiánytól.
A Nintendo esete nem egyedülálló, a Microsoft 300.000 konzollal várta a november 15-i megjelenést, és bizony ez az első néhány hét alatt el is fogyott.
A Sony tavaly nem aprózta el, félmillió darab PlayStation 2-t szállított az Egyesült Államokba, ugyanakkor az ezt követő időszakban képtelen volt az utánpótlás normális biztosítására.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2001/11/29/gamecube-rekordeladasok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





