Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tanulók törik az IBM biztonsági rendszereit

Dotkom

Tanulók törik az IBM biztonsági rendszereit

A Cambridge-i Egyetem csütörtökön jelentette be, hogy két tanulója sikeresen tört fel egy olyan biztonsági rendszert, amely több bank és elektronikus kereskedelmi cég pénzügyi tranzakcióit védi. Az eljárás hamis bankkártyák készítésére is alkalmas…

Michael Bond és Richard Clayton az a két tanuló, akik az IBM eddig biztonságosnak vélt rendszerének feltöréséhez kifejlesztettek néhány programot, melyek segítségével megszerezhető az ügyfelek személyes azonosító száma. Normális esetben ezeknek a számoknak a megszerzéséhez több engedély szükséges, azonban a programok, és egy kis ügyeskedés segítségével egy tisztességtelen alkalmazott bármikor hozzáférhet a kódokhoz, melyek segítségével akár hamis bankkártyát is készíthet.

Az IBM szerint a probléma közel sem olyan komoly, mint amilyennek első látásra tűnik, ugyanis a banki eljárások megakadályozzák az ilyesfajta kísérleteket, valamint a feltörni kívánt géphez fizikailag is hozzá kell férni és egy 1000 dollár körüli hardver beszerzésére is szükség van a feltöréshez.

A páros informálta munkájáról a IBM-et, de semmiféle választ nem kaptak. A diákok ezzel a lépésükkel egyébként nem akarták fenyegetni vagy veszélyeztetni a kék óriást, csak szerették volna, ha a cég elismeri munkájukat és meghallgatja megoldási javaslatukat.

Az IBM 4758 típusú gépét az Egyesült Államok kormánya 1998-ban a támadások ellen legjobban ellenállónak minősítette. A rendszer napjainkban többek között az Egyesült Államok központi pénzügyi szerveit védi.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés