Dotkom
Visszavonulóban a Google alapítói
Az internetes aranybánya alapítói eladják részvényeik egy részét.
Larry Page és Szergej Brin elad mintegy 10 millió Google részvényt, melyek mai áron mintegy 5,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek. A két fiatalember jelenleg 59 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, azonban a részvények eladását követően már csak 48 százalék lesz a kezükben, vagyis kisebbségi tulajdonossá fognak válni. A tranzakciót követően egyébként egész konkrétan 47,7 millió részvényük marad az alapítóknak.
#img1#
Mint kiderült, az 5-5 millió részvényt az elkövetkezendő 5 év során szépen lassan fogják áruba bocsátani, elkerülendő a nem kívánt hirtelen tőzsdei ármozgásokat. A cég szóvivője egyébként sietett leszögezni, hogy a részvényeladás nem jelenti azt, hogy a két alapítót a jövőben esetleg már nem érdekelné a Google, sőt, továbbra is rendkívül elkötelezettek a vállalatot illetően.
Larry Page és Szergej Brin továbbra is részt kíván venni a cég napi vezetésében és termék stratégiájának kialakításában. Az immár tizenkét esztendős múltra visszatekintő és jelenleg már közel 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató internetes mamutcéget az alapítókon kívül egyébként a 10 százalékos szavazati jogú Eric Schmidt vezeti.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/visszavonuloban-a-google-alapitoi/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






