Connect with us
Hirdetés

technokrata

Jön a Facebook adó és a Google sarc?

Dotkom

Jön a Facebook adó és a Google sarc?

A nagy internetes cégekre vadonatúj adóterheket terveznek kivetni.

Franciaországban a kormányzat azt tervezi, hogy a közeljövőben egy olyan új adót fog bevezetni, mely az olyan nagy internetes cégek és szolgáltatások hirdetési bevételeit sarcolja meg, mint például a Facebook, a Google, vagy a Yahoo. Az ily módon befolyó pénzekből a franciák az interneten történő legális könyv-, film- és zenevásárlást kívánják támogatni.

Természetesen azonnal felbukkantak az első kritikusok, akik elsősorban azt kifogásolják, hogy az új szabályozást nehéz lesz a gyakorlatban alkalmazni, a Google pedig úgy véli, hogy az új internetes adók egyértelműen le fogják lassítani az innovációt. Az új adónem jelenleg egyébként még csak korai tervezési fázisban van, és egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni róla.

Mint arról már beszámoltunk, hosszas huzavonát követően Franciaországban idén év elejétől hatályba lépett az az új törvény, mely rendkívül gyakorlatias módon és a várakozások szerint hatékonyan veszi fel a harcot a világhálót elsősorban, mint illegális letöltési segédeszközt használók ellen. A “három dobás”-ként is ismert törvény rendkívül egyszerű. Amennyiben a hatóságok valakit azon csípnek, hogy illegális tartalmakat (másolt zenéket, videókat, vagy programokat) tölt le az internetről, első körben egy figyelmeztető elektronikus levelet küldenek neki, melyben az a kérés áll, hogy a felhasználó lehetőleg mihamarabb hagyjon fel a kalózkodással.

A második dobás nem más, mint egy a postán ajánlott levélként érkező hagyományos boríték, melynek tartalma hasonlít az említett e-mailéhez. A harmadik dobás már igazi csapás, ugyanis akit az első két figyelmeztetés sem tántorít el cselekedeteitől, azt bíróság elé idézik, és adott esetben pénzbüntetést kell fizetnie, ezenkívül pedig az internet használatától is eltilthatják.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/jon-a-facebook-ado-es-a-google-sarc/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés