Dotkom
Az egységes kommunikáció éve
2010-ben kulcsfontosságú a már meglévő rendszerekbe történő befektetés, mivel ezek lecserélése nem járható út a gazdaság iránti bizalom ellenére sem.
Az Avaya új felmérése szerint a vállalat partnerei bíznak a 2010-es fellendülésben és befektetést is terveznek azokba a már meglévő rendszerekbe, amik elősegítik a termelékenység javulását és a működési költségek csökkenését. A visszajelzések alapján az Egységes Kommunikáció és a VoIP technológiák nyújtják a legtöbb üzleti lehetőséget és ezek a technológiák felelnek meg leginkább a vevők céljainak is.
A felmérés során megkérdezett értékesítési partnerek 63%-a szerint a kereslet a következő évben már túljut a válságon, közülük 32% gondolja úgy, hogy ez már a következő fél évben be fog következni. A gazdasági fellendülést kihasználva 38% tartja úgy, hogy az Egységes Kommunikáció nyújtja számukra a legtöbb lehetőséget, ezt a VoIP követi 23%-kal.
A kereslet feltámadása ellenére az ügyfelek továbbra is óvatosak. Az Avaya partnereinek három-negyede úgy gondolja, hogy ügyfeleik inkább a meglévő rendszerek kiterjesztésébe fektetnek, minthogy lecseréljék azokat újra. Az Egységes Kommunikáció és a VoIP mellett, a virtualizációt (16%) és a software-as-a-service-t, (10%) nevezték meg a 2010-es év legjobb lehetőségeiként.
A felméréssel kapcsolatos egyéb eredmények:
-Az Avaya partnereinek 11%-a szerint a kereslet nem fog visszaállni 2011-ig, ezzel szemben a megkérdezettek 10%-a szerint már meg is történt a fordulat.
-Több mint kétszer annyi partner gondolja úgy, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben az ügyfelek kulcs stratégiája a működési költségek (opex) csökkentése lesz a tőke költségek (capex) csökkentése helyett (36% és 14%).
-A partnerek mindössze 2 %-a gondolja úgy, hogy a növekvő szabályozási és teljesítési kérdések által új lehetőségeik lesznek a következő évben.
– A partnerek 30%-a szerint a legfontosabb szempont a forgalmazókkal való munka terén a tisztességes és őszinte partneri kapcsolat, melyet 28%-kal az ügyfelekkel kapcsolatos ügyek támogatása követ.
Az Avaya a 2010-es EMEA Partner konferencián Csehországban, Prágában bejelentette az Avaya Connectet, a globális programját, mely révén az értékesítési partnereik nagyobb profitot és növekedést érhetnek el. A konferencia a legfontosabb partneri csatornák részvételével zajlott, ez mintegy 300 vállalat 500 képviselőjét jelenti.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/az-egyseges-kommunikacio-eve/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






