Dotkom
Államilag blokkolják a Facebookot
A szólásszabadság egyes országokban még mindig csak álom.
A Facebook népszerűsége világszerte rohamosan nő: a közösségi portál kevesebb mint egy hónapja érte el a 325 milliós felhasználói számot, erre ma már a 350 milliót is sikerült túllépnie, és ha minden jól megy, akkor az év végéig 375 milliósra fog nőni a felhasználói tábor. Magyarországon jelenleg mintegy 500 ezren használják a Facebookot.
Vannak azonban olyan országok, ahol is az állami vezetők nem nézik jó szemmel ezt a többek közt szabad véleménynyilvánításra és információszerzésre is használható internetes szolgáltatást. Ilyen ország például Vietnám, ahol a kommunista kormány most tűzzel-vassal írtja a Facebook hozzáféréseket. Vietnámban jelenleg még ha nehézkesen is, de azért be lehet jelentkezni a Facebookra, azonban ha a dolgok így folytatódnak, akkor rövid időn belül teljesen lehetetlenné fog válni a közösségi portál használata.
Az állami hivatalok tagadják, hogy bármi közük lenne a Facebook cenzúrázásához, azonban a helyi internet szolgáltatók munkatársai név nélkül már többször is azt nyilatkozták a nemzetközi sajtónak, hogy ők a kormányzati felsővezetőktől kapják a felszólítást, hogy blokkolják a Facebookot.
A szolgáltatásnak jelenleg egyébként körülbelül 1 millió regisztrált felhasználója van az országban – a Facebook idén kapott lokalizált nyelvi támogatást Vietnámban. A 86 milliós népességgel rendelkező országban több mint 20 millióan használják rendszeresen a világhálót.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/allamilag-blokkoljak-a-facebookot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





