Dotkom
5 százalékon áll a Sony Ericsson
Lássuk, hogy a Sony Ericsson hogyan teljesített az elmúlt hónapokban!
A japán-svéd gyártó az idei esztendő harmadik negyedévében mintegy 14,1 millió mobiltelefont értékesített, ami azt jelenti, hogy a cég jelenleg körülbelül 5 százalékos világpiaci részesedéssel rendelkezik. A 14,1 milliós eladási darabszám ugyan 300 ezres növekedést jelent 2009 második negyedévéhez képest, azonban 2008 harmadik negyedévéhez viszonyítva még mindig igen jelentős, konkrétan 11,6 milliós visszaesés.
A forgalomba került Sony Ericsson telefonok átlagára az elmúlt három hónapban 122 euróról 114 euróra csökkent, de még így is magasabb, mint 2008 hasonló időszakában volt (109 euró). A vállalat vesztesége az elmúlt negyedévben 164 millió euró volt, ami némi javulást jelent az ezt megelőző három hónapban regisztrált 213 millió eurós veszteséghez képest. A Sony Ericsson még tavaly indította el költségtakarékossági programját, melynek hatásait azonban igazán csak 2010-ben lehet majd érezni.
A cég nemrégiben dobta piacra első 12 megapixeles mobiltelefonját, a Satiot, majd pedig a következő modellek is megjelentek a kereskedelmi forgalomban: Aino, Jalou, Naite és Yari. A sokak által várva várt, Windows Mobile 6.5 szoftveres Sony Ericsson Xperia X2 várhatóan valamikor az elkövetkezendő hetekben jelenik meg a boltok polcain.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/5-szazalekon-all-a-sony-ericsson/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





