Dotkom
2009 tavaszán Magyaratádé a legjobb suli
Továbbra is töretlen sikerrel gyűjti szavazóit a 2007-ben elindított, a legjobb iskolák megválasztását célul kitűző Legjobb Suli honlap. A tavaszi fordulót a Magyaratádi Általános Iskola és Óvoda nyerte, a két hónap alatt összegyűjtött 37776 szavazattal.
Május 31-én éjfélkor véget ért a Legjobb suli projekt tavaszi fordulója. A győztes a Magyaratádi Általános Iskola és Óvoda, őket követi a karcagi Kiskulcsosi Általános Iskola, míg a harmadik helyre a nagykanizsai Péterfy Sándor Általános Iskola jutott. Az 1-3. helyezést elért iskolák egy-egy csoportját a Magyar Nemzeti Múzeum látja vendégül egy tárlatvezetéssel egybekötött múzeumlátogatáson, a szeptemberben nyíló Királylányok messze földről című kiállítás keretében.
Nagy sikerrel zajlott le tavaszi forduló, hiszen az első öt helyen végzett iskolára több mint százezer szavazatot adtak le a nebulók. Ezzel persze nincsen vége az izgalmaknak, hiszen már dübörög az augusztus végéig tartó nyári etap, ahol a most első helyen álló Kiskulcsosi Általános Iskola Karcagról már majdnem négyezer szavazatot gyűjtött össze, pedig még csak alig egy hete indult el a nyári szakasz.
Úgy tűnik a diákok, öregdiákok, szülők és tanárok nyáron sem feledkeznek meg alma materükről, hiszen tavaly például a három hónapos nyári forduló első helyezettje több mint kétszázezer vokssal állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A tét most sem kicsi, a forduló nyereményét ezúttal a gödöllői Királyi Kastély biztosítja.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/2009-tavaszan-magyaratade-a-legjobb-suli/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





