Dotkom
Újra felfüggesztett Magyar Telekom-határozatok
A Magyar Telekom közleménye szerint a Fővárosi Bíróság végzésében felfüggesztette az idei közgyűlés azon határozatainak végrehajtását, amelyeket a korábban jogszerűtlennek ítélt határozatok helyett hoztak.
Érthetőbben, a Magyar Telekom kisrészvényesei perben támadták meg a társaság 2008-as rendes éves közgyűlésének határozatait, amelyek között a 2007-es éves osztalék nagyságáról is döntöttek. Mivel a perben a kisrészvényeseknek adott igazat a bíróság, a Magyar Telekom vezetése az idei rendes éves közgyűlésének napirendjére ismételten felvette a már egyszer hatályon kívül helyezett határozatokat.
A kisrészvényesek ezen határozatokat is bíróságon támadták meg, a bíróság mostani végzése ezen új határozatokra vonatkozik. A Magyar Telekom – bejelentése szerint – a végzésben foglaltakkal nem ért egyet és megteszi a szükséges lépéseket, hogy azt a Fővárosi Bíróság visszavonja. A közleményben felhívják a figyelmet: nem zárható ki, hogy ezen ügynek nem lesz egyéb, jelenleg nem látható hátrányos hatása a társaságra.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/05/17/ujra-felfuggesztett-magyar-telekom-hatarozatok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





