Dotkom
Történelmi osztalékfizetés az Oracle-nél
Az Oracle, a világ egyik legnagyobb szoftvergyártójának részvényei 2001 óta nem drágultak akkorát a Nasdaq kereskedésében mint csütörtökön, miután a vártnál nagyobb nyereséget és története első osztalékfizetését jelentette be.
Az Oracle nyeresége egyszeri tételeket nem számítva részvényenként 35 centet ér el, ami meghaladja a Bloomberg és a Reuters egyaránt 32 centes elemzői konszenzusát. A társaság a növekvő piaci részesedés és a költségcsökkentés révén 23 éves történetében először negyedéves osztalékot fizethet, ami részvényenként 5 cent lehet. Teszi mindezt egyebek mellett az erős dollár kedvezőtlen hatása ellenére.
A harmadik üzleti negyedév profitja 1 százalékkal 1,33 milliárd dollárra csökkent a tavalyi 1,34 milliárd dolláros bázis után. A bevételek 2 százalékkal 5,5 milliárd dollárra nőttek, némileg meghaladva az 5,4 százalékos várakozásokat.
Az új szoftverek forgalma az előzetesen becsült 12 százaléknál kisebb mértékben, 6 százalékkal csökkent 1,5 milliárd dollárra. Ezt a visszaesést is ellensúlyozta azonban a korábban értékesített programok után befolyó díjak 11 százalékos emelkedése.
Az üzleti programokat és számítógépes adatbázisokat gyártó vállalat – amelynek üzletfelei között a világ legnagyobb társaságai is megtalálhatóak – üzemi eredményhányada ugyancsak rekord 36 százalékot ért el.
Az Oracle üzleti negyedéve egy hónappal korábban zárul riválisainál, ezért egyfajta szektoriális barométernek is tekintik eredményeit, de a kedvezőtlen környezet miatt az elemzők most óvatosak a többi nagy, egyebek mellett az IBM és a Microsoft várható eredményeit illetően.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/03/19/tortenelmi-osztalekfizetes-az-oracle-nel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





