Connect with us
Hirdetés

technokrata

Blokkolják az MLB meccseket online

Dotkom

Blokkolják az MLB meccseket online

Amerika profi baseball bajnokságának szervezői levédettek egy technológiát, melynek segítségével a nézők tartózkodási helye alapján blokkolhatják a hozzáféréseket az interneten közvetített mérkőzésekhez.

Az Egyesült Államok profi baseball bajnokságának a Major League Baseball-nak a szervezői szabadalmaztattak egy technológiát, melynek segítségével a nézők tartózkodási helye alapján blokkolhatják a hozzáféréseket az interneten közvetített mérkőzésekhez. A helymeghatározó rendszer szabadalmát öt éve nyújtották be a baseball liga szervezői.

“Ebben az esetben a szükség motiválta a fejlesztést.”- nyilatkozta a szabadalomról Bob Bowman a baseball szövetség médiaügyekért felelős igazgatója a Reuters-nek. Bowman elmondta, hogy az amerikai sportszövetség azért kezdett a technológia kifejlesztésébe, hogy megvédje a baseball liga klubjainak honlapjain a saját mérkőzések közvetítéséből befolyó előfizetési díjakat.

A szövetségnek azért is szüksége lehetett egy internetes helymeghatározó rendszerre, mert a múltban több cég is beperelte őket, akik azt állították, hogy a módszer, amit a liga idáig használt szabadalmat sértett. Bowman szerint a most elfogadott szabadalom egyrészt meg fogja őket kímélni a hasonló perektől jövőben, másrészt pedig érdekes lehet internetes játékokkal, célzott hirdetésekkel vagy online kereskedelemmel foglalkozó cégek számára is, akiknek meg fogják próbálni értékesíteni a levédetett módszereiket.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/blokkoljak-az-mlb-meccseket-online/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés