Dotkom
Bajnokok találkozása: Szabó Zoltán és a HP iPaq
A HP Magyarország egy HP iPaq h2210 tenyérszámítógépet ajándékozott a fairfordi légi parádé abszolút győztesének.
A HP bejelentette, hogy egy hp iPaq h2210 tenyérszámítógéppel lepte meg a fairfordi Royal International Air Tattoo légibemutató vadászpilóta kategóriájának abszolút győztesét, az informatika-rajongó hírében álló Szabó Zoltán századost.
A készüléket ünnepélyes keretek között Szelthafner Zoltán, a HP Magyarország kategóriamenedzsere adta át Szabó századosnak Kecskeméten, a Magyar Légierő Puma-századának “otthonában,” a Szentgyörgyi Dezső repülőbázison.
“Nagyon örülök az iPaq-nek, alig várom, hogy kipróbálhassam” – mondta Szabó Zoltán százados. “Nem ismeretlen számomra a tenyérszámítógépek világa, korábban volt már egy hp Jornada 720-asom is. Azt is nagyon jól tudtam használni, de az iPaq kisebb, könnyebb, modernebb.”
Mint ismeretes, a fairfordi verseny trófeája, az “Arthur” tulajdonképpen hazajött Kecskemétre: az idén már ötödik alkalommal nyerte el magyar pilóta a katonai repülés legrangosabb díját. 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben Vári Gyula őrnagyot, 2000-ben pedig Kovács Péter századost tüntették ki az elismeréssel. A 11 tagú zsűri az idén Szabó százados MiG-29 vadászrepülőgéppel bemutatott gyakorlatát találta a legjobbnak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2003/08/22/bajnokok-talalkozasa-szabo-zoltan-es-a-hp-ipaq/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





