Dotkom
Olyasmit mutatott be a Facebook, amire tényleg nem számítottunk
Az Élő Videó után még tudtak újat gurítani.
Alaposan meglepte a felhasználóit a Facebook, hiszen a közösségi oldal a karácsony küszöbén is lepelezett egy új funkciót. Ugyan most még csak néhány kiválasztottnál érhető el, hamarosan mindenkihez megérkeznek majd az Élő Hang események is, azaz a jövőben már nemcsak mozgóképet, de hangokat is közvetíthetünk az ismerőseinknek vagy követőinknek.
Bár az ember elsőre meglepődik ennek a funkciónak a hasznosságában, érthető, hogy kikre céloznak a Facebooknál. Manapság ugyanis újra felkapták a különféle podcastokat, azaz így akár élőben is közvetíthetnék az érdekes beszélgetéseket az alkotók a közösségi oldalon keresztül. Csakúgy, ahogyan akár egy koncert vagy más előadás továbbítása is megoldható lenne, ezekben az esetekben ugyanis sokszor felesleges a kép, az emberek úgyis csak a hang miatt kapcsolnának oda.
Így kevesebb adatforgalom mellett is élvezhetik az előadást, akár út közben, a Facebook böngészése során. Üröm az örömben, hogy míg Androidon akár a háttérből is szólhat a tartalom, iPhone-on csak az alkalmazáson belül hallgathatjuk az anyagot. Érdekesség, hogy elsőként a BBC World Service, az LBC rádiók, a Harper Collins könyvkiadó és Britt Bennett írónő készít majd élő hangfelvételeket a közeljövőben.






