Dotkom
Joystickgyártó cég pereli a Sony-t és a Microsoftot
Az Immersion cég azzal vádolja a Microsoftot és a Sony-t, hogy azok az ő szabadalmazott technológiáit használták fel konzolgépeik irányítóiban.
Az Immersion szerint a fenti két cég az általa kifejlesztett technológiákat alkalmazza a konzolokhoz mellékelt vibráló kontrollerekben. Mint ismeretes, mind a Sony PlayStation2, mind pedig a Microsoft Xbox konzolokhoz alapból olyan vezérlők, gamepadek járnak, amelyek bizonyos helyzetekben (például robbanás, ütközés stb.) az élethűbb megvalósítás végett rezegéssel bővítik a játékélményt.
Egyelőre a Sony szóvivője nem tudta kommentálni a híreket, míg a Microsoft szóvivőjének nem volt tudomása arról, hogy az Immersion beperelte volna a vállalatot. Az Immersion közleménye szerint azután terelték jogi útra az ügyet, hogy a fenti gyártókkal folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak. Az autóiparban és a gyógyászatban is használatos termékeket szintén gyártó Immersion által kifejlesztett ”haptic feedback” technológiát több cég is licenceli (köztük a Gravis, a Logitech, a Thrustmaster és maga a Microsoft is), és alkalmazza különböző videójáték-kontrollereiben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/02/12/joystickgyarto-ceg-pereli-a-sony-t-es-a-microsoftot/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





