Connect with us

Hirdetés

technokrata

Bajban a Yahoo: 500 millió felhasználó adatát lopták el

Dotkom

Bajban a Yahoo: 500 millió felhasználó adatát lopták el

És ami ennél is rosszabb, hogy két éve történt és tudtak róla.

A Yahoo éjszaka bejelentette, hogy egy 2014-es betörés során nem kevesebb, mint 500 millió felhasználó adatát lopták el, eddig ismeretlen hackerek. A minden bizonnyal valamilyen kormányzat által megbízott hackerek a e-mail címekhez, jelszavakhoz, születési dátumokhoz és telefonszámokhoz jutottak hozzá, igaz a sokkal kényesebb, bankszámlaszámhoz kapcsolódó adatokat úgy tűnik, nem szerezték meg.

hacked-shutterstock-041013

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nyár folyamán 4,8 milliárd dollárért felvásárolta az amerikai Verizon a Yahoo-t, ám a legújabb információk szerint ebben az üzletben csak keveset árultak el nekik a betörésről, így alig tudtak róla. Sőt, amikor Peace nevű, több szivárogtatási botrányt is elindító hacker azt állította, hogy nála van egy óriási Yahoo-adatbázis, az amerikai cég nem tett semmit, hanem épp ellenkezőleg, megpróbálták eltusolni az ügyet. Nem meglepő, hogy a Verizon képviselői már elégedetlenségüket fejezték ki, ám ennél több még nem történt. Azért a Yahoo-nál nekiálltak a tűzoltásnak, ugyanis most arra kérnek minden felhasználót, hogy amennyiben az elmúlt két évben nem tették meg, úgy most változtassák meg a jelszavukat. Emellett felhívták a figyelmet arra is, hogy ismeretlen e-mail címekről érkező hivatkozásokra ne kattintson rá senki.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés