Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mégsem tűnnek el a roaming díjak

Dotkom

Mégsem tűnnek el a roaming díjak

Jövő nyártól ugyan eltűnik a roaming, de maximum 90 napra.

Úgy tűnik, hogy mégsem mondhatunk búcsút az európai roaming díjaknak, hiszen az Európai Bizottság által közzétett tervezet szerint az EU polgárai mindössze 90 napig mobilozhatnának anélkül, hogy bármiféle extra költséggel terhelnék őket. A helyzetet tovább nehezíti, hogy egyszerre legfeljebb 30 napig lehet “ingyen” beszélgetni, SMS-ezni vagy netezni, a 31. napon már biztosan fizetni kell.

roaming_eu

Ezután már percenként 4 centet (12,4 Ft) kell fizetni egy hívás után, míg az elküldött SMS-ek után 1 centet (3,1 Ft) von le a rendszer. Nem olcsó a mobilnet sem, ha valaki véletlenül a netre merészkedik, annak minden MB után 0,85 centet (2,60 Ft) kell fizetnie. Érdekesség, hogy a külföldön dolgozókat nem terhelné a roaming, aki ugyanis minden nap a két ország között ingázik, annál nem indulna el a 30 napos számláló.

Az biztos, hogy a mostani döntés oka az, hogy így nem tudnak majd az uniós polgárok egy másik ország, lényegesen olcsóbb szolgáltatására szerződni. Ez azért annak fényében nem túl elegáns, hogy az EU sokszor hangoztatta, hogy büszke a belső piacára. Valószínűleg azonban a szolgáltatók meggyőzték a döntéshozókat arról, hogy ez így azért nem annyira jó, ezért végül erre a kompromisszumos döntésre jutottak.

Forrás: 444



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés