Connect with us

Hirdetés

technokrata

Miben jobb az Apple Music a riválisoknál?

Dotkom

Miben jobb az Apple Music a riválisoknál?

Összehasonlítottuk az Apple Music-ot a konkurenciával.

Míg 2003-ban az iTunes store elindítása számított nagy sikernek, mára a streamelő szolgáltatások átvették a vezetést. Miért fizetnénk 10 dollárt egyetlen albumért, ha ezért a pénzért egy havi korlátlan zenehallgatást kaphatunk.

Természetesen ezt az Apple is jól tudja, és a Beats felvásárlása után a Beats Music-ot átalakítva meg is született az Apple Music. A szolgáltatást a tegnapi WWDC konferencián mutatta be a vállalat, és a hallottak alapján június 30-ától lesz elérhető iOS-en, Mac-en, Windows-on 100 országban, de ősszel Androidra és az Apple TV-re is megérkezik.

Ha az árakat nézzük, az Apple Music is megtartotta a népszerű 10 dolláros havidíjat (és a 15 dolláros családi havidíjat), amit például a Spotify, az Rdio, a Google Play Music vagy a Deezer ajánl, és hasonlóan több mint 30 millió dalt érhetünk el rajta.

A rádiószolgáltatásuk a riválisokkal szemben nem automatizált, hanem ember által vezetett, de ez talán nem lesz elég a sikerhez. A konferencián elhangzottak szerint az exkluzív tartalmakkal akarják megszerezni a hallgatókat, de ha belegondolunk meddig lehet például egy új Kanye West album valóban exkluzív? Biztosan meg fog jelenni a többi platformon is, maximum egy pár nappal többet kell várnunk rá.

Összegezve szerintünk nem valószínű, hogy a mostani Spotify vagy Deezer előfizetők váltani fognak csak azért mert “Apple” szerepel a szolgáltatás nevében, azonban új felhasználók megszerzésével és egy jó marketing stratégiával kiemelkedhet az Apple Music, és néhány éven belül mindenki streamelné a kedvenc számait.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés