Connect with us
Hirdetés

technokrata

Friss külsővel érkezhet az iPad Mini

ipad mini 2021

Tablet

Friss külsővel érkezhet az iPad Mini

Friss külsővel érkezhet az iPad Mini

Az iPad Mini kinézete a mai kütyük tekintetében már nem igazán tekinthető modernnek, ám szerencsére tudja ezt az Apple is, és a következő generáció már komoly ráncfelvarrással érkezik majd.

A legfrissebb hírek szerint végre rászánta magát az Apple, és hozzányúl az iPad Mini dizájnjához. Több különböző forrás is erről számol be, és nagyon úgy tűnik, hogy a legkisebb iPad is követi az iPad Pro és iPad Air által megkezdett utat, azaz vékony kávákat, és szögletesebb éleket kapunk majd. Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolog, akkor nagyjából a fent említett modellek zsugorított változatára számíthatunk.

Ezt igazolja néhány felbukkanó renderkép is, amelyet a tervrajzok, a CAD fájlok, illetve az eddig látott és hallott információk alapján alkottak meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez még nem hivatalos, az Apple-től származó kép, így természetesen a végleges dizájn ettől eltérhet még.

A változás velejárója, hogy búcsút mondhatunk a jól megszokott Home gombnak, amelynek köszönhetően az ujjlenyomat-olvasó szenzor az oldal található bekapcsológombban helyezkedik majd. A pletykák alapján a hangszórók terén is minőségi javulásra számíthatunk, és a töltőaljzat esetében már USB-C csatlakozóra válthat a gyártó.

A 206,3 mm x 137,8 mm x 6,1 mm-es dimenziók elsőre kissé furcsának hathatnak, hiszen mindössze 3 mm-es lesz alacsonyabb és keskenyebb az elődnél, ám cserébe nagyobb kijelzőt kapunk majd. Jó hír, hogy állítólag az Apple Pencil is támogatva lesz, a gyorsaságért pedig az A14-es chip felel majd. Természetesen várható belőle 5G-s változat is, a bemutató pedig valamikor az év végén lesz majd esedékes.

Forrás: Techlabor

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu