Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Koobe X8 Slim Nav&Call – az olcsó mindenes

Tablet

Teszt: Koobe X8 Slim Nav&Call – az olcsó mindenes

Így 2014. nyarára eljutottunk odáig, hogy 45 magyar ezresért olyan tabletet lehet vásárolni, amelyből semmi sem hiányzik. Semmiről nem kell lemondani tehát és e mellé még szép is, vékony is, erős is. Én szóltam már korábban, hogy a Koobe nevét érdemes megjegyezni…

Volt nálam a Koobe X8 Slim Quadrum, egészen jó tabletnek találtam, de hiányoltam belőle a GPS-t. Így aztán amikor a Koobe Magyarországtól a kolléganő rákérdezett, hogy érdekelne-e a GPS-es változat, naná, hogy igent mondtam. Az már csak hab a tortán, hogy nem mellesleg van benne SIM-kártya foglalat is, így gyakorlatilag teljes értékű, mobilinternetre is képes tabletet kaptam kézbe. Már csak az ára érdekelt, hiszen 60 ezres körül már láttam ilyesmi tabletet a boltokban. Igazán itt kezdett komolyabban érdekelni a dolog, hiszen éppenséggel a Koobe X8 Slim Nav&Call 15 ezressel olcsóbb ennél.

DSC09054_resize

Ha manapság megnézzük a kínálatot, azt fogjuk látni, hogy 3g-s, GPS-es tabletet hazánkban, magyar garanciával pár ezressel lehet olcsóbban vásárolni. De ez a pár modell, amelyek egyébként 2-3 ezressel olcsóbbak a tesztünk tárgyánál, műanyag hátlaposak. A Koobe X8 Slim Nav&Call a  legolcsóbb alumíniumházas tablet, így akinek fontos a strapabíróság, ezt fogja választani. A termék tehát a hozzáértőknek már az adattáblája alapján eladja magát és aki megveszi, már csak abban reménykedik, hogy a számok nem hazudnak. És ezek nem hiú remények.

DSC09056_resize

A számokról főként a Koobe Magyarország honlapján, a termék hivatalos weboldalán tájékozódhatunk ide kattintva. Érdemes, mert nagyon részletes leírást kapunk. Akit érdekel tehát, az szemezgessen ott. Én meg itt a tapasztalataimat írom le, a saját szemszögömből. Az első pozitív csalódás, hogy microUSB-n keresztül tölt, azaz nem kell magunkkal külön töltőt cipelni. Ez sajnos nem jellemző a kínai tabletekre, de itt így van. A dobozban kapott töltő jó nagy méretre is, de ez azért van, mert 2 Ampert ad ki. A 3800 mAh-s li-po akksit nagyjából 1 óra alatt teljesen tele is nyomja energiával, amivel aztán átlagos használat mellett 2-3 napot is elvan.

DSC09057_resize

Ha nem félünk attól, hogy esetleg hülyének néznek minket, akkor ezzel a tablettel akár telefonálhatunk is. Ehhez kapunk egy vezetékes fülhallgató-mikrofon szettet (headset), amely telefonálásra alkalmas, viszont zenehallgatásra csak botfülűeknek ajánlom. Se magas, se mély nincs benne, amolyan Szokolrádiós hangja van. De ez nem a tablet hibája, az ugyanis tökéletesen szól és a szabványos, 3,5 milliméteres hangkimentre bármilyen füles ráköthető. Aki tehát zenét kíván rajta hallgatni, annak egy normális fülesre szüksége lesz. Megoldás lehet még egy jófajta Bluetooth headset is, 4.0-ás Bluetooth van a tabletben és támogatja az A2DP szabványt. Ilyet 10 ezres körül kapunk már.

DSC09058_resize

A filmnézéssel kapcsolatosan nem kell kompromisszumot kötnünk, hiszen minden fájlformátumot elvisz a tablet, nem akad egy kicsit sem és ezen az IPS kijelzőn élvezet mozizni. Talán annyi baja van csak, hogy 4:3 képarányú, azaz 1024×768 képpontbúl rakja össze a képet, így a 16:9-es filmek esetén vékony fekete csík van a képernyő alján-tetején. Ide viszont kényelmesen kiférnek a feliratok, illetve a lejátszók nagy része tud képet nagyítani vagy levágni. A lényeg talán annyi, hogy ha többen nézzük, akkor akik oldalt ülnek, azok is látják tökéletesen, mert az IPS kijelző már csak ilyen.

Screenshot_2014-06-15-10-18-07

A tartalmak tárolására 8 GB belső tárhelyet ígérnek, ebből valójában 5 GB 440 MB és 256 KB szabad mint belső, nem kivehető memória. Ezt bővíthetjük fel 32 GB-os külső microSDHC kártyával. Összesen tehát lehet úgy 37 GB tárhelyünk, amire 50 egész estés film fér el és/vagy 10000 azaz tízezer zeneszám. A dobozban kapunk még egy OTG kábelt is, ezzel a kábellel a microUSB aljzaton keresztül további külső tárhelyeket, például pendrive-okat is csatlakoztathatunk a tablethez, amellyel újabb tárhelyeket nyerhetünk.

DSC09068_resize

Csak olyan külső tárhelyet tud fogadni, amelynek nem kell külön energia, így például vincsesztert nem. Sajnos a külső hangszóró egy kicsit halk, de olyan helyen, ahol mások is hallják úgyis fülessel fogjuk használni, csöndes környezetben pedig jól hallható így is.

DSC09067_resize

Ami hátrány a filmnézésnél, az előny a böngészésnél, mert a 4:3 arányú képernyőn a weboldalak többsége sokkal jobban áttekinthető, mint a 16:9-eseken. Ráadásul ez a tablet támogatja a Flash tartalmakat is, így amit az asztali gépen meg tudunk nézni, azt ezen is. A mobilinternetezést a beépített modem teszi nagyon könnyeddé, nem kell ugyanis semmivel foglalkoznunk, a böngészőt felhívva már jönnek is a weboldalak. Nameg az e-mailek, online zenék, YouTube videók.

Screenshot_2014-06-15-12-27-18_resize

Röviden minden, amihez net kell. A SIM foglalat normál méretű SIM-et fogad, de szerencsére ügyesen van kialakítva, így a kitört, de a keretbe visszahelyezett SIM-kártya simán belehelyezhető, vagy adapterrel is elfér benne. Már csak egy jó mobilnetes csomagot kell találjunk, de abból meg szerencsére van bőven. Kicsit kár, hogy a gyönyörű alumínium hátlapot egy kifejezetten randa, gagyi műanyag fedél csúfítja el, ezt lepattintva lehet a kártyákat betenni a helyükre.

DSC09063_resize

Mivel a Koobe X8 Slim Nav&Call kártyafüggetlen, könnyen találhatunk magunknak jó adatcsomagot. Szerencsére nem kell USB-s stickekkel bajlódnunk, a SIM-kártya közvetlenül a tabletbe helyezhető. Magától leszedi a szolgáltatók beállításait és megjelenik egy kis ikon a képernyő jobb felső sarkában, amely azt mutatja, hogy van mobilinternet. A modem jól sikerült, olyan helyeken is találtam mobilnetet vele, ahol a telefonjaim már nem.

DSC09062_resize

Érdemes hát nézelődni a szolgáltatók csomagjai között, havi 2-3 ezresért akár 8 GB-os adatforgalmat is találhatunk. Sajnos a modem nem tudja a 4G-t, de ez csak a nagyvárosokban élőknek lényeges, vidéken alig lehet el-elcsípni 4G jelet. A 3G-s hálózatok viszont minden szolgáltatónaál bőven 90%-os lefedettség felett vannak, ezekhez könnyedén kapcsolódik a tablet.

DSC09061_resize

A beépített helyzetmeghatározó rendszer nem tudja az orosz GLONASS-t, de az amerikai GPS-hez pillanatok alatt kapcsolódik és néhány méteres pontossággal meg is adja a helyzetünket. Akik keveset navigálnak és azt is Magyarországon belül, azoknak nem is érdemes semmilyen GPS-szoftvert vásárolni, mert a gyári Google Maps, vagy magyarul Google Térkép minden igényt kielégít.

Screenshot_2014-06-15-12-38-16_resize

Mivel van mobilinternetes adatkapcsolatunk, szépen elboldogulunk vele idehaza. Ha valaki sokat navigál és külföldre is ki-kimegy, annak a Google Play Áruházból érdemes valamilyen navigációs szoftvert letölteni. Az erős hardver miatt minden navigációs szoftvert szépen visz és pillanatok alatt tervez ezekkel.

DSC09066_resize

Kiknek és minek ajánlom a Koobe X8 Slim Nav&Call-t? Elsősorban azoknak, akiknek az alacsony ár a legfontosabb tényező a vásárlásnál. Ennél olcsóbban ilyen szuper fémházas tablet jelenleg idehaza nem kapható. Nagyon ajánlom ajándékba is a gyerekeknek mondjuk egy jó bizonyítványért, mert az összes szociális alkalmazás (Facebook és társai) erről nagyon jól kezelhetőek és erre a mai kölkök nagyon rá is vannak kattanva. Azoknak is ajánlom, akik főként böngészésre használtak eddig laptopot, mert böngészni ezen is lehet tökéletesen, csak ez a tablet mindössze 308 gramm, azaz egy laptop tömegének az 1/4-e, 1/3-a. Ár/érték arányban a Koobe X8 Slim Nav&Call nagyon kiemelkedik a mezőnyből, csalódni nem fogunk benne.



Szólj hozzá!

További Tablet

Koobe X8 Slim Nav&Call

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Olcsó, alumínium házas, jó kijelző, erős GPS, megbízható működés
 
  Kontra:  
  - Gyenge kamerák, csúnya hátsó fedél
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 1024x768"
  • kijelző típusa: IPS TFT"
  • eszköz mérete: 200 × 135 × 7,9 mm
  • tömeg: 308 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: MediaTek MTK8389
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 jack.
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 2 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: VGA
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: quadband
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 4.0
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2
  • spec. szoftverek: n/a
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3800 mAh
  • tapasztalat: 3 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés