Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyerekpad-et készített az Archos

Tablet

Gyerekpad-et készített az Archos

A ChildPad amellett, rengeteg gyerekeknek szánt tartalommal rendelkezik, kifejezetten olcsó is.

Még a Las Vegas-i CES-es összeállításunkban írtunk egy, kifejezetten a gyerekeknek készített Fisher Price DVR-ról, mely nem csak tévéműsor felvételére alkalmas, hanem le is játssza azt. Az Archos is úgy véli, hogy komoly piac lehet a 10 év alatti korosztály, ugyanis megalkotta a 7 colos, Android 4.0-ás ChildPad-et, melynek hangerejét a szülő állíthatja be. Ráadásul az eszköz még csak nem is gyenge, ugyanis 1 GHz-es a processzora, melyhez 1 GB RAM is társul. A mindössze 129 dollárba kerülő táblán keresztül közvetlen elérést kapunk az AppLibs Kids App Store-jába, ahol több mint 10.000 játék, könyv és applikáció között válogathatunk (vásárolgathatunk), de ezek mind gyerekbarát tartalmak, mint például az Angry Birds, a Pig Rush vagy a Flight Frenzy. A ChildPad megvétele nincs korhoz kötve, így bárki megrendelheti azt magának (vagy gyerekének). Sajnos a belső tárhelyről és az egyéb plusz dolgokról, úgy, mint GPS, microSD, nem tudni információkat, csupán annyit árultak még el, hogy március végétől lehet majd beszerezni.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés