Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sajátmárkás TV-t készít az Apple?

Dotkom

Sajátmárkás TV-t készít az Apple?

Gigaösszegeket költött el mostanában az Apple. Állítólag egy tévékészülék-gyárat épít valamerre a nagyvilágban.

Miközben az Apple a 2011 júniusában zárult negyedévben kevesebb mint egymilliárd dollárt költött ingatlan- és üzembefektetésekre, berendezések vásárlásra, addig 2012 márciusáig ez az összeg először a kétmilliárdos, majd a hárommilliárdos határt lépte át, és megközelítette a négymilliárd dollárt.

A dolog érdekessége az – mutatnak rá elemzők -, hogy az Apple háza táján kívül senkinek sincs sejtelme arról, mire költik az összeget. “A tőkekiadásokat a legnagyobb csend veszi körül, és annak ellenére, hogy hatalmas összegekről van szó, külső elemzők is alig tesznek róla említést” – írja Horace Dediu piaci elemző. “Egyetlen árva kérdést sem tettek még fel a témában az Apple részvényesi közgyűlésein” – mutatott rá.

A szakértő szerint a termékpolitikájában az integráció elvét követő Apple gyártási stratégiájában is ezt az elvet kívánja bevezetni, és növelni a saját gyártású részegységek arányát. Ez megmagyarázná azt is, hogy az Apple miért kezdte “begyűjteni” a Texas Instruments korábbi alkalmazottait. A jelek szerint valószínűleg tévékészülék-gyártó üzemeket épít valahol az Apple. (MTI)

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés