Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön az Xbox TV?

Dotkom

Jön az Xbox TV?

Állítólag a Microsoft is elkészíti a saját set-top boxát.

Az Apple TV és a Google TV után a Microsoft lehet a harmadik nagyvállalat, mely tényleges streaming szolgáltatásba kezdhet, méghozzá 2013 első felében. Az Xbox 360 már elindult ezen az úton, de hamarosan érkezhet az új konzol, melynek lesz egy kistestvére, egy olcsóbb verzió, a még be sem jelentett Durango, melynek hozzáférése lesz a szórakoztatói szolgáltatásokhoz. A „Durango” és maga az új Xbox várhatón még a nyár előtt megjelenik.

Ami még egyelőre tisztázatlan, hogy a set-top box milyen szórakozást kíván nyújtani, pláne mennyivel olcsóbban, mint maga a játékkonzol. Amit jelenleg el tudunk képzelni, hogy közvetlen hozzáférése lehet majd az Xbox Video-hoz és az Xbox Music-hoz, bár nemrég a CBS egyik vezetőjét, Nancy Tellemet sikeresen átigazoltatták a Microsoft Entertainment and Digital Media élére, ahol a csapatnak a főtevékenysége az interaktív és hagyományos tartalmak gyártása. Persze ettől még simán össze tud állni különböző tartalomgyártókkal, televíziókkal a Microsoft annak érdekében, hogy az Xbox egy igazi szórakoztatóközponttá válhasson a nappalinkban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés