Connect with us
Hirdetés

technokrata

Zii lesz a Nintendo Wii utódja?

Smart home

Zii lesz a Nintendo Wii utódja?

Íme a legfrissebb hírek a Nintendo háza tájáról.

A videójáték piac egyik nagy öregje, a Nintendo idén október végén levédette a Zii elnevezést, mely a napokban a japán márkajelzés adatbázisban is felbukkant. A Zii-vel kapcsolatban egyelőre meglehetősen keveset lehet tudni, az viszont kiderül az említett adatbázisból, hogy a Nintendo – nem meglepő módon – a videójátékok és az elektronikus készülékek piacán kívánja használni az általa frissen levédetett márkajelzést.

#img1#

Jól értesült források tudni vélik, hogy a Nintendo Zii feltehetően a Nintendo Wii közeljövőben érkező utódmodellje lesz, mely egyrészt jelentősen továbbfejlesztett grafikával, másrészt pedig HD videólejátszási képességekkel kecsegteti majd a felhasználókat. Azt egyelőre sajnos nem tudni, hogy a Nintendo mikor jelenti majd be első Zii típusjelzésű termékeit.

Itt jegyzendő meg, hogy nem ez a világ első Zii nevezetű terméke, hiszen a Creative Technology nemrégiben ugyanezen néven jelentett be egy médiaplatformot, illetve egy hordozható médialejátszó készüléket.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/zii-lesz-a-nintendo-wii-utodja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés