Smart home
GPS segíthet a balesetek megelőzésében
A Ford egy érdekes közlekedés-biztonságtechnikai fejlesztésbe kezdett.
Talán már nincs messze az az idő, amikor a navigáció nem csak az úticél elérését könnyíti meg a sofőr számára, hanem akár a közlekedés biztonságát is fokozhatja. A Ford és az Auburn Egyetem hároméves kutatási projektjének a célja, hogy létrehozzanak egy olyan rendszert, mely előre közli az autókba szerelt navigációs berendezéssel, hogy a kocsi előtti útszakaszon valamilyen veszély leselkedik.
A rendszer jelentősen túlmutat a jelenleg használatos TMC szolgáltatással, melynek ugyebár elsődleges célja a dugók elkerülése, nem pedig a biztonság fokozása. A Ford elképzelései szerint a vadonatúj rendszer nem csak az autók pontos GPS koordinátáit kezelné, hanem akár a gépkocsik stabilitás rendszeréhez (sebesség, gyorsulás, fékezés) is hozzáférne. Ily módon a technológia érzékelni tudja majd, ha az egyik autó például lecsúszik az útról, majd pedig erről a vészhelyzetről értesítést küldene a közelben közlekedő autók számára. A rendszer a virtuális teszteken már jól vizsgázott, hamarosan pedig prototípusokon is megkezdik a technológia tesztelését.
A Ford jelenleg egyébként 4 millió dollárt fordít különböző egyetemi projektek finanszírozására, melyek közül tizenhat a közlekedés biztonságának fokozására fókuszál.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/gps-segithet-a-balesetek-megelozeseben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





