Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem használjuk ki a hordozhatóságot

Dotkom

Nem használjuk ki a hordozhatóságot

Még mindig kevés ember mozgatnak meg itthon a táblagépek.

Még mindig sokan használnak asztali számítógépeket, de a jövőben előtérbe kerülnek a mobilabb eszközök. A táblagépek azonban egyelőre keveseket hoznak lázba – többek között ezek derültek ki a KutatóCentrum Tablet Reportjából.

Habár az asztali számítógépek korszakának koránt sincs vége hazánkban – az internetezők 75 százaléka használ PC-t vagy Macet, ezen belül 85 százalék napi szinten – már érezhető a mobilabb eszközök előre törése. Ezt jelzi, hogy azok közül, akik az elkövetkező fél évben számítástechnikai eszköz vásárlását tervezik – a megkérdezettek 23 százaléka tartozik ebbe a csoportba – 67 százalék a laptopok, notebookok vagy netbookok, 15 százalék pedig a táblagépek felé hajlik, míg asztali gépet 46 százalék választana. Elsősorban a fiatalabb (18-24 év közötti) korosztályba tartozó internetezők preferálják a mobilabb lehetőségeket, hiszen esetükben már csak 76 százalék napi felhasználója az asztali gépeknek.

Laptopot, notebookot vagy netbookot az internetezők 53 százaléka használ, többnyire napi rendszerességgel. Köztük az átlagosnál magasabb arányban vannak a 35 évnél fiatalabbak, az újgenerációs telefont használók, a tanulók és a magasabb státuszúak. Hiába van azonban szó mobileszközökről, a megkérdezettek kevesebb mint fele használja őket igazán mobilisan. „Az emberek nagy része ugyan nem hordozza a laptopját az otthona és a munkahelye között, de a mobilitás már akkor is szerepet kap, ha csak a lakáson vagy az irodán belül szeretnénk más-más helységben használni gépünket” – magyarázza az adatokat Szőke Emília, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. A férfiak és a nők között nagyok az eltérések: míg az erősebbik nem képviselőinek 57%-a használja a laptopját vagy notebookját legalább két helyen, addig a nőknek csupán egyharmada élvezi ki az eszköz hordozhatóságának előnyeit. 

Magas azok száma is, akik mind asztali, mind hordozható gépet igénybe vesznek: tízből négyen mindkét megoldást használják.

Nem adjuk a laptopunkat!

Míg a PC-k és Macek legtöbbször több embert is kiszolgálnak (csupán minden negyedik internetező használja kizárólagosan), addig minden második laptop- vagy notebook- felhasználó nem osztozkodik. „E tekintetben a nők és a férfiak között nagy a különbség: míg a nők csupán 43 százaléka használja egyedül hordozható számítógépét, a férfiak esetében ez az arány 57 százalék” – emelte ki a szakember.

A legtöbben e-mailezésre és információk keresésére használják a számítógépüket, majd pedig munkájuk során, leginkább hírek olvasására (77%) és dokumentumok szerkesztésére (69%). Szintén fontos eszköz, ha kikapcsolódásról van szó: a megkérdezettek több mint fele használja játékra, közösségi média oldalak látogatására és zenehallgatásra, de az internet alapú telefonálás lehetőségét is egyre többen (34%) kiaknázzák.

1% a tableteknek

A táblagépek elterjedtsége még visszafogott, 100 internetezőből mindössze 1 használja ezt az eszközt, sőt, sokan vannak azok, akiknek ez a terület egyelőre fehér folt: a megkérdezettek 30-40 százalékának nem volt véleménye a tabletekről feltett kérdések kapcsán. A jelenlegi penetrációhoz képest azonban arányaiban dinamikus elterjedést prognosztizál az, hogy a megkérdezettek 4 százaléka tervezi, hogy fél éven belül beszerez egy táblagépet.

A kutatás háttere

A Tablet Report a KutatóCentrum évente lebonyolítandó kutatása, mely az asztali személyi számítógépek, laptopok, notebookok, netbookok és tabletek használatát vizsgálja. A lakossági felmérést szekunder adatgyűjtés előzte meg, mely hazai és nemzetközi felméréseket egyaránt feldolgozott. A primer adatgyűjtés 2011 augusztusában 2214 internetező online megkérdezésével történt. Az adatbázis a legfontosabb demográfiai ismérvekre – életkor, nem, iskolai végzettség, településtípus és régió – reprezentatív a legalább hetente internetező 18-54 éves magyar lakosságra nézve. A teljes tanulmányt a KutatóCentrum értékesíti.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés