Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Magyar Telekom nyerte a MÁV-Start vonatok internet tenderét

Dotkom

A Magyar Telekom nyerte a MÁV-Start vonatok internet tenderét

Hamarosan évente akár ötvenmillió utas is kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon.

Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon. A távközlési szolgáltató kiválasztása a közbeszerzési eljárás lezárultával megtörtént, a nyertes a Magyar Telekom Nyrt. lett. Az érintett vasúti kocsikban a wifi működtetéséhez szükséges műszaki előkészítés is elindult, a szerelési munkálatokat a MÁV-Gépészet Zrt. elkezdte.

woman-uses-laptop-on-trai-007

A vezeték nélküli internetet minden járműben ingyenesen vehetik majd igénybe az utazók. A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit, ez elsősorban levelezésre, portálok olvasására elegendő.  A fejlesztésbe 735 járművet vonnak be. A tervek szerint a műszaki munkálatok nyolc hónapot vesznek igénybe. A wifi szolgáltatás lehetőségét biztosító járműveken külön matricákat helyeznek el.
 lurq68gjr2fgfk1lrfwi

A MÁV-Start tavaly szeptembertől több vonatán biztosítja díjmentesen a vezeték nélküli internetelérés lehetőségét. A tapasztalatok és a mérések alapján egyre többen veszik igénybe a szolgáltatást. Jelenleg az érintett járművek a Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest-Nyugati útvonalon közlekednek. A bővítésnek köszönhetően január végétől több IC- és elővárosi vonaton is találkozhatnak az utasok az ingyenes interneteléréssel. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés