Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ötmillió LTE-készüléket adott el eddig az LG

Dotkom

Ötmillió LTE-készüléket adott el eddig az LG

A kisebbik dél-koreai vállalat időben felismerte, hogy a 4G-ben az erő. Be is jött nekik.

Még ha buknak is a telefonokon az LG-nél, azért összességében jó negyedéveket zárnak a szórakoztatóelektronikai piacnak és a légkondipiacnak köszönhetően. A rossz okostelefon eladási számok (és negatív profitok ellenére) a vállalat bejelentette, hogy túl vannak az ötmilliomodik 4G/LTE okostelefon eladásán is, vagyis a tavaly májusában bemutatott Revolution óta ennyien választották a szupergyors internetkapcsolattal ellátott okostelefonokat, és a szám nem hogy lassulna, hanem erőteljesen növekszik. Májusban ünnepelte az LG a hárommilliós határt, a négymilliót júniusban és most az ötmilliomodikat. Ez azt jelenti, hogy két és fél másodpercenként vesz valaki egy ilyen LTE-s készüléket. Ha készülékekre bontjuk a számokat, akkor kétmillió Optimus LTE fogyott el eddig, ötszázezer Optimus Vu-t és nagyjából ugyanennyi Optimus LTE II-t, igaz, utóbbi mindössze 70 napja jelent meg.

A vállalat legújabb terve pedig az Optimus Vu elindítása a világhódító útra, a phablet még a nyár végén debütál a világ egyik legnagyobb felvevőpiacán, a kütyümán Egyesült Államokban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés