Connect with us

Hirdetés

technokrata

Idén sem úszhatják meg a feltöltőkártyás mobilosok az adategyeztetést

Dotkom

Idén sem úszhatják meg a feltöltőkártyás mobilosok az adategyeztetést

Idén sem úszhatják meg a feltöltőkártyás mobilosok az adategyeztetést

Az előfizetőknek törvényi előírás alapján idén is kötelező az adategyeztetés szolgáltatójukkal, amennyiben előrefizetős SIM-kártyát használnak.

Ha figyelmen kívül hagyják a szolgáltatóktól idén érkező, erre vonatkozó SMS-eket – és így elmulasztják az adategyeztetést –, akkor kártyáikra megszűnhet az előfizetés. Az idei adategyeztetés határideje minden kártyatulajdonos számára más és más, hiszen attól függ, ki mikor kötötte meg a szerződését. Az adategyeztetést a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell elvégezni.

 

A hírközlési törvény szerint 2017-ben június 30-ig, majd azután évente kell szolgáltatójukkal egyeztetniük adataikat a feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkezőknek. Aki annak idején év elején kötött szerződést a szolgáltatójával, annak az idei egyeztetés már most aktuális lehet, hiszen 2018-tól az adminisztrációt a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell intézni. Ez mindenkinél eltérő időpontot jelent annak függvényében, hogy ki mikor kötött szerződést, vagyis az adategyeztetések ez évtől folyamatosan zajlanak. A tavalyi számok alapján idén körülbelül 3,5 millió SIM-kártya adategyeztetése várható.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) arra kéri az előrefizetős SIM-kártyás ügyfeleket, hogy ha a szolgáltatójuk SMS-ben értesíti őket az aktuális adategyeztetésről, tegyenek ennek eleget a törvényi előírásoknak megfelelően – annak ellenére, hogy a tavalyi adminisztráció óta még nem telt el egy év. Azokat az előrefizetős kártyákat, amelyekre nem történik meg határidőben az adategyeztetés, a szolgáltatóknak ki kell kapcsolniuk. Az adategyeztetés mindhárom nagy szolgáltatónál online is elvégezhető a cégek honlapján. Fontos, hogy csak a szolgáltató SMS-es értesítése után kell elvégezni az adategyeztetést.

Az első adategyeztetés sikeressége érdekében tavaly a szolgáltatókkal együttműködve az NMHH is kampányt indított, hogy az adategyeztetésre vonatkozó felhívással minél szélesebb körben érje el a fogyasztókat. A hatóság és mindhárom szolgáltató saját honlapján egységesen /adategyeztetes url alatt tette és teszi közzé a tudnivalókat az egyeztetésről.

És akkor a linkek:

telekom.hu/adategyeztetes
telenor.hu/adategyeztetes
vodafone.hu/adategyeztetes
nmhh.hu/adategyeztetes

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés