Dotkom
Alaposan odapörkölt a konkurenciának az iPhone 7
Elképesztő erejű az iPhone 7, még a Galaxy Note 7-est is legyőzte.
Egymásnak eresztették a Galaxy Note 7-est és az iPhone 7-et, az eredmény pedig igencsak meglepő lett. Amíg ugyanis a Samsung mostanában sok vihart kavart telefonjában egy nyolcmagos, 4 GB RAM-mal támogatott processzor dolgozik, addig az Apple készüléke nem csak magokból, de RAM-ból is fele annyit kapott, mégis győzni tudott a konkurenssel szemben.
Sőt, nem is épphogy nyert az Apple mobilja, hiszen az iPhone 7 1 perc 40 másodperc alatt teljesítette a PhoneBuff tesztjét, míg a Note 7-esnek ehhez 3 perc 14 másodpercre volt szüksége, azaz közel kétszer annyi időre. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Note 7-es lassú lenne, pusztán azt, hogy a videón is látható módszer alapján az Apple készüléke gyorsabban végzi el a feladatokat. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy biztosan vannak olyan tesztek, amiken pedig az iPhone veszítene, így valószínűleg a jövőben ilyesmiket is láthatunk majd, ahogyan egyre több kézbe eljut az iPhone 7-es.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2016/09/21/alaposan-odaporkolt-a-konkurencianak-az-iphone-7/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





