Dotkom
Le tudsz gépelni 40 szót percenként? Téged keres a Google!
Önvezető autóban kell ülni és feljegyezni, hogy hogyan viselkedik a jármű.
Igazán jól járhat az, akit felvesznek a Google autós programjába. A kaliforniai gyártó ugyanis most olyan alkalmazottakat keres, akiknek a cég önvezető járműveiben kell ülniük. Ez szó szerint így van, nem a vezetésről van szó, hiszen a járművek önmagukat irányítják. Az arizónai munka során a Google fejlesztői által módosított Lexus RX SUV-okban kell ülni és a jármű “vezetését” figyelni. A kaliforinai vállalat ezért óránként 20 dollárt (5500 forintot) fizet. Jó hír, hogy a munkavállaló még unatkozni sem fog, hiszen a feladatát nem egyedül, hanem egy másik specialistával együtt végzi majd el.
Talán nem meglepő, hogy egy ilyen feladatra nem atomfizikusokat keresnek a Google-nél, de azért elvárják, hogy az újdonsült alkalmazottnak legyen felsőfokú végzettsége, büntetlen előélete és ne legyenek büntetőpontok a jogosítványában. Emellett az is fontos, hogy percenként képes legyen 40 szót legépelni, hiszen a jármű közlekedése során folyamatosan jelentéseket kell készíteni a központ számára. És valószínűleg az sem árt, ha az illető képes hirtelen megoldani egy problémát, amennyiben ugyanis az autó elveszti az irányítást, úgy a kormánynál ülő személynek kell átvenni a vezetést.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2016/05/16/le-tudsz-gepelni-40-szot-percenkent-teged-keres-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






