Connect with us

Hirdetés

technokrata

Most megtudhatod, mennyit költöttek reklámra a cégek a múlt évben

Dotkom

Most megtudhatod, mennyit költöttek reklámra a cégek a múlt évben

Itt a 2015-ös reklámtorta.

A Magyar Reklámszövetség társzövetségeivel együtt az Evolution 2016 konferencián ismertette a 2015-ös reklámköltési adatokat. A 2015-ös teljes reklámtorta 194,37 milliárd forintra emelkedett a 2014-es 189,05 milliárd forintról, amely 2,81%-os növekedést jelent. Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke kiemelte: „A 2014-es 7,77%-os nem várt növekedés során hangsúlyoztuk, hogy csak óvatos optimizmusra van oka  a piacnak, hiszen a számok mögött hosszabb távon érvényesülő hatások állnak. Mindez beigazolódni látszik a 2015-ös reklámköltések növekedésének megtorpanásában, de a csaknem 3%-os reklámköltés növekedés egyértelműen a piaci élénkülés jele.”

A reklámadó ellensúlyozza a reklámipar növekedésének nagyságrendjét

A 2014-ben elindult szabályozási folyamatok, – kiemelten a reklámadó -, tavaly éreztették csak erős hatásukat. Az ügynökségi bónuszt szabályzó reklámtörvény módosítás év közbeni bevezetése pedig váratlanul érte a reklámipari szereplőket és piaci bizonytalanságot okozott.

 Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke kiemelte, „bár a piac kezd magára találni, de a módosított, egységes 5,3%-os reklámadó csaknem teljes mértékben ellenpontozza a reklámipari növekedést.  Egyértelműen látszik, hogy kiszámítható, a piacot támogató szabályozásra van szükség ahhoz, hogy a reklámipar, mint a gazdaság hajtómotorja, hatékonyan és megfelelő súllyal tudja betölteni szerepét.”

A 2015-ös jogszabályváltozások gátolják a hazai szereplők fejlődését

A már említett jogszabályi változások a digitális szegmensben tovább mélyítették a globális szereplőkkel szemben a hazai szereplők versenyhátrányát az előbbiek javára. A nemzetközi szereplők hazai aránya tovább nőtt 2015-ben: ma már a hazai digitális költések csaknem felét külföldi cégek birtokolják. A Magyar Reklámszövetség szerint összességében kijelenthető, hogy a végbement jogszabályváltozások nem segítik a magyar online szereplők fejlődését.

MRSZ

A tavalyi év első felében az állami költések mértéke elmaradt a 2014-es hasonló időszakhoz képest

A 2014-es számokat markánsan befolyásoló állami költések közel 20%-át tették ki a 2014-es reklámtortának. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal aktív munkájának elindulását megelőző hosszas előkészítő folyamat, és a csupán csak tavaly nyáron kiírt első nagy tender ezzel szemben 2015-ben megtorpanást okozott a piacon az állami költések tekintetében.

A televízió megtartotta pozícióját, míg a digitális reklámköltés nőtt a legnagyobbat.

Hivatal Péter, a Magyar Reklámszövetség Elnökségének és Ügyvezetőségének tagja összegezte: „A piaci tendenciák ellenére a Reklámtorta közel 3%-os növekedése azt mutatja, hogy a reklámipar stabilizálódik, annak ellenére is, hogy az állami költések elmaradása az érzékenyebb piacokat – mint például a rádió, vagy a köztér -, jobban érintette. Ugyanakkor megnyugtató, hogy a televízió tartja a pozícióját a reklámtortában, és az idén erős verseny várható a tévés piacon. A globális online szereplőknek kedvezőbb versenyhelyzetet teremtő jogszabályváltozások pedig összességében a teljes digitális piac első helyre ugrását eredményezték.”

A digitális, televíziós, nyomtatott, direktmarketing, közterületi és rádiós reklámszeletek háttere:

Barnóth Zoltán, az IAB Hungary elnöke kiemelte a digitális reklámköltések kapcsán: “A várakozásoknak megfelelően a tavalyi évben többszörös mérföldkőhöz érkezett a hazai digitális reklámpiac:  immár Magyarországon is a digitális a reklámpiac legnagyobb szelete, számszerűen most először haladja meg az 50 milliárdos szintet (14%-os növekedéssel 56 milliárd forintosra bővült), és kiegyenlítődött a belföldi és globális szereplők súlya, akik tehát fele-fele arányban osztoznak a költésekből a digitális reklámpiacon. Az IAB Hungary Adexpect felmérés alapján 2016-ra további kétszámjegyű növekedést várnak a piac szereplői.”

Kovács Krisztián, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke szerint “a televíziós reklámköltések tavalyi, újabb növekedése egyértelműen jelzi a hirdetők töretlen bizalmát a tv felé, illetve igazolja, hogy a televíziós reklámok hatékonysága megkérdőjelezhetetlen, nemcsak a márkaismertség építésében, de a fogyasztásösztönzésben is. A teljes reklámpiaci bővülést valamivel meghaladó 3%-os növekedés egyúttal biztosította, hogy a televízió megőrizte kiemelkedő részesedését a teljes tortából.”

MRSZ_reklamkoltes_2015_veglege2s

A sajtó összesített árbevétele, a lapterjesztésből származó 57,952 milliárd forinttal és a bevallásban szereplő 6,27 milliárd forintnyi online bevétellel együtt 2015-ben meghaladta a 96 milliárd forintot. A reklám- és terjesztési bevételek közösen egyértelműen mutatják a sajtópiac súlyát, a gazdaságban betöltött szerepét, ezt az adatot erősítik meg az olvasottság kutatás (NOK) számai is, eszerint a magyar lakosság 80%-a, 6 746 000 lapolvasó olvas nyomtatott terméket. A legfrisseb Matesz terjesztési adatok számos lap esetében stagnálást, illetve néhány esetben emelkedést mutatnak az eladott példányszámok tekintetében. A stabil terjesztési bevételeknek köszönhetően, a két ’láb’, a lapeladás és a hirdetés megléte – a médiapiacon egyedülálló módon – kiegyensúlyozottságot ad a print világában. Kutatások azt is alátámasztják, hogy a nyomtatott sajtó képes elsősorban a hallgatóság osztatlan figyelmét egy bizalommal teli környezetben megragadni, és olyan felületet és kontextust biztosítani, ahol a hirdetéseket az olvasók valóban szeretik és élvezik, és azok ténylegesen befolyásolják gondolkodásukat és cselekedeteiket.” – mondta el Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke.

Huszics György, a Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség elnöke a direkt marketing piac számait összegezte: A hazai direkt marketing piac mérete 2015-ben 29,3 milliárd forint volt – lényegében nem változott a 2014-es méréshez képest (29,5 milliárd forint). Az egyes csatornák esetében azonban komoly elmozdulás látható. A címzett és címezetlen küldemények területén tapasztalt visszaesést kompenzálni tudta a mobil, call center, e-mail marketing és adatbázis terület, ami azért is jó hír, mert a trendek alapján az utóbbiaknál várható növekedés fogja meghatározni a piac további bővülését.”

Hantosi Bálint, az Out of Home társelnöke a közterületi reklámköltéseket kapcsán hangsúlyozta: „Az OOH piac 2015-ben kettős évet zárt. A jó, hogy a kereskedelmi bevételek látható módon növekedtek ugyanakkor a 2014-es állami- és választási megrendelések az egész hirdetési piacon és ezen belül az OOH szegmensben is nagymértékű csökkenést mutattak 2014-es évhez képest. Összességében pozitív, hogy az eladások nem csökkentek olyan arányban (-3%), mint amilyen arányban a fentiek alapján kellett volna, hiszen a kereskedelmi bevételek növekedése az állami és választási hirdetések drasztikus csökkenését nagyrészt kompenzálni tudta. A legnagyobb szektorok közül a megvásárolt felületek tekintetében 2014-ről 2015-re bővülni tudott OTC az  Informatika, a kereskedelem a gépjármű és a kultúra szabadidő szektor. A 2016-os évre a hazai OOH piacon további növekedést várunk mind a kereskedelmi mind az állami hirdetők irányából. Elindult egy jelentős digitalizációs folyamat a magyar OOH piacon is, mely már 2016-ban is éreztetheti hatását, de várhatóan 2017-2018-ra fog jelentős fellendüléshez vezetni.” Az Ambient szektor kapcsán hozzátette: Az Ambient szektor 2014-ről 2015-re tovább tudta növelni részesedését a reklámtortából. Az előző évhez képest az egyedi járművek, promóciók, építési hálók, bevásárlóközpontok és más eladáshelyi hálózatok  esetében növekedés látható, a többi ambient eszköz tekintetében pedig stagnálás tapasztalható.”

A 2015-ös teljes rádiós reklámtorta 9,06 milliárd forint. Turi Árpád a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületé (RAME) elnöke elmondta: „A tavalyi árbevételi adatok jól tükrözik az év közben bekövetkezett iparági változásokat. Az általános  bizonytalanság rányomta bélyegét a kereskedelmi aktivitásra.  Összességében a rádiók büszkék lehetnek 2015-ös teljesítményükre, hiszen a tavalyihoz képest a heti átlagos hallgatószám éves szinten további 100 ezerrel bővült a 15 évnél idősebb lakosság körében.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés